Lelki teher a nagy mell

Az érintett lányok egy része fizikai fájdalomról, alacsony önbizalomról és állandó megpróbáltatásokról számolt be egy friss kutatás szerint, így számukra az emlőkisebbítő műtét jelenthet megoldást.

A kamaszok a nagy kosárméretet gyakran hátrányként élik meg, hiszen újonnan kifejlődött testrészük kényelmetlenséget okoz számukra. A negatív hatás olyan erős lehet, hogy igény támadhat bennük a mellkisebbítő műtétre. Dr. Brian Labow, a felmérés vezetője évente körülbelül száz ilyen operációt végez serdülőkorúakon.

"Kíváncsi voltam a beavatkozás hatásaira, illetve arra, hogy hasznos-e néhány évet várni a műtéttel" - mondta Dr. Labow, a Harvard Egyetem professzora és a Bostoni Gyermekkórház plasztikai sebésze. A makromasztia néven is ismert kóros mellnövekedés olyan következményekkel jár, mint folytonos nyak- és vállfájdalom, önbizalomhiány, nem kívánt figyelemfelkeltés és nehézkes ruhavásárlás.

"Vannak, akik nagy mellel is boldogan élnek" - tette hozzá az orvos, aki szerint egyáltalán nem könnyű a diagnózis felállítása, hiszen míg egy alacsony lányt zavarhat a "D" kosár, egy magas tini számára előfordulhat, hogy nem okoz gondot. "A legtöbb kamasz nem is akar orvoshoz fordulni ezzel. Szégyellnek beszélni róla, hogy a testüket a saját ellenségüknek érzik."

A tanulmányban összesen 96 makromasztiás, ám nem operált lány vett részt, mindannyian 12 és 21 év közöttiek. A kontrollcsoportot 103 fiatal jelentette, akiket más okból kezeltek a bostoni intézményben, de egyiküknek sem volt mellproblémája, táplálkozási zavara vagy mentális betegsége. A kérdőív fájdalomra, testi és lelki egészségi állapotra, közérzetre, vitalitásra, közösségi életre, önbizalomra, testképre és táplálkozásra vonatkozóan tartalmazott kérdéseket, valamint mérte a mellmérettel és az afelé irányuló érzelmekkel kapcsolatos gondokat is.

Az eredmények alapján a kóros mellnövekedés rontja az életminőséget és az önbizalmat, ezáltal testi tüneteket és - testalkattól függetlenül - étkezési zavarokat idézhet elő. Utóbbi háromszor olyan gyakran fordult elő a makromasztiás betegeknél, mint a kontrollcsoport tagjainál. "Ezek a fiatalok szenvednek. Ha az első menstruáció után várunk három évet, a mellek egy árnyalatnyit még nőhetnek, de koránt sem annyira, hogy érdemes legyen tovább halogatni a műtétet" - összegezte Dr. Labow, akinek tanulmánya a című szakfolyóiratban jelent meg.

Az operáció ugyanakkor lassú sebgyógyulással és hegképződéssel járhat a túlsúlyos tinik esetében, illetve mindenkinél fennáll az átmeneti mellbimbó-túlérzékenység és hosszú távon a szoptatási nehézségek kockázata.

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25, +33 °C
Minimum: +12, +20 °C

Többször megnövekszik a felhőzet, szórványosan fordul elő zápor, zivatar. Sokfelé megélénkül az északkeleti szél, a maximumhőmérséklet 25, 33 fok között szóródik. Hétfőn nem érkezik front. A fülledtség idején nehézlégzés, rosszullét jelentkezhet, többen fejfájást tapasztalhatnak. Gyakoriak lehetnek a keringési panaszok, az arra hajlamosaknál vérnyomás-ingadozás léphet fel. Az érzett hőmérséklet is ingadozik. A légszennyezettség közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások: