Örökölhető a depresszió?

Két olyan génvariáns is létezik, amely egyértelműen köthető a klinikai depresszióhoz.

Kitől örökli a gyerek a depressziót?

Génjeinkben rejlik a depresszió , vélik a brit Oxford University kutatói. Míg azt eddig is tudtuk, hogy a depresszió öröklődik, a kutatók a mai napig nem találtak az emberekben ezzel kapcsolatos DNS-mutációkat - emiatt pedig maga a kiváltó ok is kérdésessé vált: hajlamot örökölnek az emberek vagy inkább egy másik tényező, mondjuk a környezet az igazi bűnös?

Örökölhető egyáltalán a depresszió? depresszió levertség klinikai depresszió gének génmutáció
Örökölhető egyáltalán a depresszió?

Mi az a klinikai depresszió?

A klinikai depresszió, más nevén az MDD (súlyos depresszív zavar) felnőtt nőket hangsúlyosabban érintő mentális betegség, amely során elveszítjük örömünket és motivációnkat, szomorúság és levertség vesz rajtunk erőt, a páciensek pedig nem tudnak belőle kitörni.

Az oxfordi kutatók amerikai és kínai kutatókkal karöltve végezték el korábban a vizsgálataikat: a génmutációkat például 10 500 kínai nő részletes DNS-vizsgálata után fedezték fel: a nők felét klinikai depresszióval diagnosztizálták, a csoport másik fele egészséges kontrollként funkcionált a vizsgálatban. Ezt követően még egy, 6500 embert érintő vizsgálatot végeztek, hogy megnézzék: tudják-e reprodukálni az eredményeket.

Az egyik említett mutáció azon SIRT nevű proteinhez van közel, amely az öregedés késleltetésében játszik szerepet, illetve ami segít a sejtek mitokondriumainak, energiagyártó központjainak kialakulásában - a másik pedig egy LHPP néven ismert génben található.

Ezen kutatás azt sugallja, hogy a mitokondriumoknak van köze a depresszióhoz, maguk a kutatók viszont sokkal óvatosabban fogalmaznak. Szerintük a depresszió egy igen komplex folyamat és mind környezeti, mind pedig genetikai folyamatok is közrejátszanak annak kialakulásában, így nem is csodálnák, ha még több mutációt találnának vizsgálataik során.

Az orvosszakma ezen óvatosság ellenére is igen nagy lelkesedéssel fogadta a kutatást. A klinikai depresszió ugyanis bármennyire sok embert érint, igen nehezen megérthető folyamat. Az pedig, hogy reprodukálható vizsgálat született a témában, amely egyértelmű, előremozdító eredményeket ad, az igen nagy örömre ad okot.

Forrás: www.dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!