Koronavírus-járvány: ennyi gyermek születik

Az UNICEF becslése szerint 116 millió kisbaba jön világra a COVID-19 világjárvánnyá nyilvánításának napját, vagyis március 11-ét követő 40 hétben.

A babavárás és szülés általában az egyik legszebb élmény egy nő, család életében, ám a koronavírus-járvány ezt most több ponton beárnyékolja. A frissen szült anyákat és csecsemőiket rideg valóság várja, hangsúlyozta a gyermekjogi szervezet. Ide tartoznak a vírus terjedésének megállítását célzó, világszerte bevezetett kijárási korlátozások, valamint az egészségügyi intézmények túlterheltsége is.

"Megszültem a kisbabám, majd az intenzívre kerültem" A kismamák általában a szülésig izgulnak a legjobban, ám egy New York-i nő számára gyermeke világra jötte után kezdődött az igazi aggódás. Korábbi cikkünkben elolvashatja, miért kellett attól rettegnie, hogy megfertőzi családját a SARS-CoV-2-vel.

"Világszerte anyák milliói vágtak bele a családalapításba abban a világban, amilyennek korábban ismertük. Most azonban egy olyan világban kell életet adniuk a kicsinek, ahol a várandós anyák félnek bemenni a kórházba, mert attól tartanak, hogy elkapják a vírust, vagy nem jutnak sürgős segítséghez az egészségügy túlterheltsége és a kijárási korlátozások miatt" - mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója. "Még belegondolni is nehéz, hogy a koronavírus-járvány mennyire megváltoztatta az anyaság élményét." A UNICEF ezért májusban - amely az anyák hónapja - arra hívja fel a figyelmet, hogy a vírus visszaszorítását célzó intézkedések kockára tehetik az olyan életmentő egészségügyi szolgáltatásokat, mint a szülészeti ellátás, várandós anyák és csecsemők millióit sodorva így komoly veszélybe.

A járvány a szülésekre és a gyermekágyas ellátásra is hatással van. Fotó: Getty Images
A járvány a szülésekre és a gyermekágyas ellátásra is hatással van. Fotó: Getty Images

Ezekben az országokban születik a legtöbb kisbaba

A COVID-19 világjárvánnyá nyilvánítását követő 9 hónapban a következő államokban a legmagasabb a várható születésszám: India (20.1 millió), Kína (13.5 millió), Nigéria (6.4 millió), Pakisztán (5 millió), Indonézia (4 millió). Ezek közül a legtöbb országban már a járvány előtt is magas volt a csecsemőhalandóság, és a COVID-19 okozta körülmények hatására ez az arány még tovább nőhet. De a gazdagabb államokat sem kíméli ez a válság. Az USA-ban, amely a világon a hatodik helyen áll a várható születésszám tekintetében, előreláthatóan több mint 3.3 millió gyermek születik március 11-től december 16-ig. New York-ban a hatóságok alternatív szülőotthonok felállítását mérlegelik, mivel sok várandós anya tart a kórházi szüléstől.

Az UNICEF hangsúlyozza, hogy bár az eddigi tapasztalatok szerint a várandós anyákat nem veszélyezteti jobban a koronavírus, mint másokat, minden országnak gondoskodnia kell arról, hogy a szülés előtt, alatt és után az anyák megfelelő ellátásban részesüljenek. Az édesanyák nevében a szervezet ezért sürgős felhívást intéz a kormányokhoz és az egészségügyi szolgáltatókhoz, hogy a következő hónapokban az alábbi intézkedésekkel mentsenek életeket:

  • Biztosítsák a szakszerű ellátást a szülés előtt, alatt és után, illetve szükség esetén a SARS-CoV-2 vírussal kapcsolatos ellátást is.
  • Lássák el megfelelő védőfelszereléssel az egészségügyi dolgozókat és biztosítsák, hogy amint a vírus elleni védőoltás elérhetővé válik, az egészségügyi dolgozók elsőbbséget élvezzenek mind a tesztelés, mind az oltás tekintetében, hogy magas szintű ellátást nyújthassanak a várandós anyáknak és az újszülötteknek a járvány idején is.
  • Garantálják afertőzésmegelőzéséhez és ellenőrzéséhez szükséges intézkedéseket az egészségügyi intézményekben a szülés alatt és után.
  • Teremtsenek lehetőséget arra, hogy az egészségügyi dolgozók a kismamákat a szülés előtt és után otthonukban felkeressék, hogy a lakott területtől távol élő várandós anyák a kórházhoz közeli szálláson várakozhassanak a szülés beindulásáig, erősítsék a telefonos konzultáció lehetőségét megfelelő stratégiával.
  • Az egészségügyi dolgozókat készítsék fel, óvják egészségüket és lássák el őket a szükséges felszereléssel a biztonságos otthonszülés levezetéséhez, amennyiben a helyi egészségügyi intézmények zárva vannak.
  • Csoportosítsanak át forrásokat az anyák és csecsemők egészségvédelméhez szükséges szolgáltatásokra és felszerelésekre.

Így védekezzenek a kismamák

Mivel egyelőre nem világos, hogy a vírust az édesanya átadhatja-e gyermekének a várandósság és a szülés alatt, az UNICEF az alábbiakat javasolja a várandós anyáknak:

  • Tartsanak be minden óvintézkedést, hogy a vírusfertőzéstől megóvják magukat, figyeljék, hogy jelentkeznek-e rajtuk a COVID-19 megbetegedés tünetei, és forduljanak tanácsért a területileg illetékes intézményhez, amennyiben kétségeik vannak, vagy a vírus tüneteit tapasztalják-e magukon.
  • Tegyék meg ugyanazokat az óvintézkedéseket a vírus elkerülésére, mint bárki más, kövessék a távolságtartás szabályait, kerüljék a társas összejöveteleket és éljenek az online egészségügyi szolgáltatások nyújtotta lehetőségekkel.
  • Mielőbb forduljanak orvoshoz láz, köhögés vagy nehézlégzés esetén, amennyiben a vírus által érintett vagy veszélyeztetett területen élnek.
  • Folytassák a szoptatást akkor is, ha fertőzöttek vagy erre gyanakszanak, mivel a vírust eddig még nem mutatták ki az anyatejben. A koronavírus által fertőzött édesanyák viseljenek maszkot a gyermek táplálása közben, mossanak kezet mielőtt és miután a gyermekhez nyúlnak, és rendszeresen tisztítsák és fertőtlenítsék a különböző felületeket.
  • Tartsák fenn a testkontaktust a gyermekkel.
  • Kérjék ki szülésznőjük vagy orvosuk tanácsát a szülés legbiztonságosabb helyét illetően, legyen tervük arra, hogy hol fognak szülni, így nyugodtabban várhatják a szülést és megtervezhetik, hogy időben odaérjenek majd.
  • A kisbaba születése után is maradjanak a szakellátás keretében, beleértve a védőoltások beadatását is.

"Azt mondták, ne aggodalmaskodjak, majd megjön, ha megjön - ezért nyitottak újra a szakrendelők?" Az nlc.hu cikkében egy olvasó nőgyógyászati kálváriájáról írt az újranyitott szakrendelésekkel és túlterhelt, információ nélkül hagyott egészségügyi dolgozókkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.