"Megszültem a kisbabám, majd az intenzívre kerültem"

A kismamák általában a szülésig izgulnak a legjobban, ám egy New York-i nő számára gyermeke világra jötte után kezdődött az igazi aggódás. A Women's Healthnek mesélt el, miért kellett attól rettegnie, hogy megfertőzi családját a COVID-19-cel.

A tavaly év végén Kínából indult új típusú koronavírus-járvány jelenleg az Egyesült Államokban tombol a legdurvábban, azon belül is New Yorkban a legsúlyosabb a helyzet. Annyira sok a COVID-19-beteg, hogy túlterheltek a kórházak és számos szigorítást kellett bevezetni. Ez pedig nemcsak a fertőzötteket, hanem az egészséges embereket is érinti, például a várandós kismamákat. Ahogy az kiderül Laurel Aquadro történetéből is.

Nem sokkal a kiírt dátuma előtt telefont kapott a kórházból: a recepciós közölte vele, hogy az új szabályok értelmében férje nem kísérheti be a szülőszobába, de még a kórház épületébe sem teheti be a lábát. Ugyan már második közös gyermeküket várták, mégis elsírták magukat a hírtől. A hátralévő időben Laurel igyekezte azzal nyugtatni magát, hogy a szigorú intézkedéseknek hála kevesebb esélyük lesz elkapni a koronavírust. De mint mesélte, ettől függetlenül nagyon nehéz volt, mikor búcsút kellett mondania a férjének a kórház kapujában, miután elfolyt a magzatvize.

New Yorkban néhány napra betiltották az apás szüléseket
A járvány miatt New Yorkban néhány napra betiltották az apás szüléseket. Fotó: Getty Images

Teszt helyett maszkot kapnak a szülő anyák

A szülés megkezdése előtt kikérdezték, hogy volt-e kapcsolata az elmúlt napokban diagnosztizált COVID-19-beteggel, majd kapott egy sebészi maszkot. Testhőmérsékletét nem mérték meg és koronavírustesztet sem végeztek rajta. A szülőszobán aztán próbálta FaceTime-on keresztül tartani a kapcsolatot férjével, de ez nem volt egyszerű feladat, mert a telefonját egy átlátszó tasakba kellett helyeznie, a kórházi személyzet tagjai pedig nem nyúlhattak hozzá.

"A fájások közepette egyszer csak rosszul lettem és hánytam, a babának pedig leesett a szívverése. Rögtön utána elindult lefelé a szülőcsatornában, emiatt a gépek nem is találták egy darabig a szívhangját" - idézi fel Laurel a legijesztőbb perceket. Szerencsére nem sokkal később újra megtalálta a műszer a szívhangot, mindent normálisnak mutatott, az orvosa pedig közölte Laurellel, hogy azonnal nyomnia kell. A nő megpróbálta FaceTime-on közvetíteni az újszülött világra jöttét, de férje később elmesélte, hogy totálisan félretartotta a kamerát. De pár perccel később, mikor Laurel mellkasára rakták a bébit, már ő is láthatta második gyermekét. Akkor a helyzethez képest minden idillinek tűnt, legalábbis 1-2 órára. Laura és kislánya 36 órával később mehettek haza, a sors fintora, hogy másnap New York kormányzója bejelentette, hogy ismét engedélyezi az apás szüléseket.

Koronavírus: ennyire biztonságos most Magyarország A koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett intézkedések alapján Magyarország egyike az öt legbiztonságosabb európai országnak egy nemrég publikált lista szerint. Részleteket itt olvashat.

Egy éjszaka koronavírusos betegek között

Egy héttel később Laurel rosszul lett, magas láza volt. Felhívta a nőgyógyászát, aki azt tanácsolta, hogy menjen be a kórházba. Megvizsgálták, kizárták a szülés utáni fertőzések lehetőségét, majd koronavírusra is letesztelték. "Negatív lett az eredménye. Bár nem nyugodtam meg, mert azt mondták, ezek a tesztek mindössze 70 százalékban pontosak" - mondja. Mivel az orvosok sem tudták megállapítani, mi a baja, egy éjszakára bent tartották az intenzív osztályon, ahol diagnosztizált COVID-19-betegek vették körül.

Másnap hazamehetett, de azt tanácsolták, hogy legalább 1 hétre vonuljon önkéntes házi karanténba. Laurel ezt annyira komolyan vette, hogy még családjától is igyekszik elzárkózni, ami persze nem könnyű egy kisgyerek és egy újszülött mellett. "A szoptatás elvileg nem jelent veszélyt a babára, ezért a férjem kétóránként felhozza hozzám a lányunkat. Maszkot viselek közben, igyekszem nem puszilgatni, sőt még rá sem lehelni" - meséli a nő, és hozzáteszi, hogy lelkileg sokkal jobban megviseli ez a helyzet, mint fizikailag.

"Napközben videókonferencián keresztül tudom nézni, ahogy a férjem lent játszik a nappaliban a gyerekekkel. Ritkán én is lemegyek, de szigorúan csak a szoba másik végébe ülök le" - mondja Laurel, akinél lassan lejár a koronavírus lehetséges lappangási ideje. Reméli, hogy utána életük visszatérhet a normális kerékvágásba.

Forrás: Women's Health

Fertőtlenítőnek nevezték el a gyereküket, hogy így harcoljanak a koronavírus ellen. A nem mindennapi történetről az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.