Koronavírus: megfertőződött egy újszülött

Úgy tűnik, a gyermekek nem kapják el az anyaméhben az új koronavírust édesanyjuk fertőzöttsége esetén - állapította meg egy új kínai tanulmány. Eközben viszont Londonban egy újszülöttnél is kimutatták a fertőzést.

Ausztrál kutatók hatásos gyógymódot találhattak a COVID-19-re. Részletek itt.

A Huazsong Tudományos és Technikai Egyetem kutatói összesen négy olyan koronavírus-fertőzött kismamát vontak be kutatásukba, akik a kínai Vuhanban adtak életet gyermeküknek a közelmúltban. A négy újszülött közül három mintájában nem igazoltak légzőszervi fertőzést a laboratóriumi tesztek, míg a negyedik esetben az édesanya nem járult hozzá a vizsgálat lefolytatásához. Egyik gyermeknél sem jelentkeztek olyan, a COVID-19 megbetegedésre jellemző tünetek, mint a láz vagy a köhögés, habár elővigyázatosságból mindegyiküket újszülött intenzív osztályon különítették el kezdetben.

Kínai kutatók szerint az anya koronavírus-fertőzöttsége nem veszélyezteti az újszülötteket
Kínai kutatók szerint az anya koronavírus-fertőzöttsége nem veszélyezteti az újszülötteket. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Az egyik baba három napig enyhe légzési nehézségekkel küzdött, emiatt nem invazív gépi lélegeztetéssel kezelték. Ezen felül rajta és az egyik másik gyermek testén is bőrkiütések jelentek meg, amik aztán maguktól elmúltak. Dr. Jalan Liu, a tanulmány egyik szerzője elmondta, nem lehet megmondani, hogy az említett panaszok kapcsolatban álltak-e az anya koronavírus-fertőzöttségével. Mindazonáltal mostanáig mind a négy újszülött egészséges maradt, valamint a kismamák is gond nélkül kigyógyultak a COVID-19-ből.

Nem ez az első kutatás a közelmúltból, amely nem talált bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a vírusfertőzés ( SARS-CoV-2 ) átterjedhetne anyáról gyermekére. Egy korábbi, kilenc várandós nő bevonásával lefolytatott vizsgálat szintén hasonló eredményekkel zárult. Akkor mind a kilenc gyermek császármetszéssel jött világra, míg a mostani négy esetből háromban döntöttek a beavatkozás mellett. "A szülészeink úgy gondolták, a fertőzés szülés közbeni és utáni átadásának megelőzése szempontjából biztonságosabb lehet, ha császármetszést végeznek" - árulta el Liu, hozzátéve, hogy további kutatásokra lesz szükség annak kiderítésére, mennyire tekinthető biztonságosnak a hüvelyi szülés.

A mostani tanulmány a Frontiers in Pediatrics online felületén jelent meg március 16-án.

Londonban kimutatták a fertőzést egy újszülöttnél

Dacára a kínai kutatási eredményeknek, egy brit eset arra enged következtetni, hogy a koronavírus-fertőzést talán mégis elkaphatják édesanyjuktól az újszülöttek. Egy terhessége végén járó nőt tüdőgyulladással és COVID-19 gyanújával szállítottak a londoni North Middlesex kórházba. A labortesztek eredménye csupán azt követően érkezett meg, hogy március 14-én életet adott gyermekének. Kiderült, hogy az anya koronavírus-fertőzött, ahogy a szülés után néhány perccel vett minták tanúsága alapján az újszülött is elkapta a vírust. Azt ugyanakkor az orvosok sem tudják megmondani, hogy a kicsi már a méhben megfertőződött-e, vagy csupán a szülés közben érintkezett a kórokozóval.

Forrás: eurekalert.org ; theguardian.com

Milyen élelmiszerekre, gyógyszerekre, egyéb eszközökre lehet szükség, ha esetleg hosszabb időre házi karanténban kellene maradnunk otthonunkban? Az nlc.hu vonatkozó cikkét ide kattintva olvashatja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.