Két generáció, akiknek a szülei egészségesebbek voltak

Egy friss kutatásból kiderült, hogy az X és az Y generáció tagjai fizikailag és lelkileg is rosszabb egészségi állapotban vannak, mint a felmenőik voltak az ő korukban. Ezért részben az elhízás, részben az alkohol- és kábítószer-fogyasztás elterjedése tehető felelőssé.

Hiába fejlődött ugrásszerűen az orvostudomány az elmúlt évszázadban , az X és az Y generáció tagjai rosszabb egészségi állapotban vannak, mint a szüleik és nagyszüleik voltak az ő korukban - derült ki egy új tanulmányból, amelyről a MedicalXpress portál is beszámolt. Az Ohiói Állami Egyetem szakértői a fizikai és mentális egészséget jelző markereket is vizsgálták a különböző generációk tagjainál, és arra a megállapításra jutottak, hogy az X és az Y generáció tagjainál az általánosan rosszabb egészségi állapot mellett gyakoribb volt a szorongás, a depresszió, a súlyos alkoholfogyasztás és a kábítószer-használat is. Benjamin Miller, a tanulmányt finanszírozó Well Being Trust alapítvány stratégiai vezetője úgy nyilatkozott, az eredmények sajnos nem meglepőek, csupán megerősítik az eddigi feltételezéseket. Az elmúlt években ugyanis dokumentáltan nőtt az öngyilkosságból , a kábítószerrel való visszaélésből és a túlzott alkoholfogyasztásból eredő halálesetek száma.

generáció egészség fizikai lelki mentális depresszió elhízás
Fizikailag és lelkileg is rosszabb állapotban vannak az X és Y generációsok, mint a szüleik voltak.Képünk illusztráció, forrás: Getty Images

Hajlamosabbak a krónikus betegségekre

Mit tegyünk, ha túl magas a koleszterinünk? Kattintson , és kiderül!

Mint ismeretes, az X generáció alatt az 1965 és 1980 között születetteket értjük, míg az Y generáció (más néven ezredfordulósok) az 1981 és 1996 között világra jötteket takarja, a szóban forgó kutatás elsősorban az ezekbe a korosztályokba sorolható felnőttek egészségi állapotát vizsgálta. Az adatok alapján elmondható, hogy mindkét generáció rosszabb egészségi állapotban van, mint a szüleik vagy a nagyszüleik voltak az ő korukban - gyakoribb náluk a magas vérnyomás és az emelkedett koleszterinszint, a hasi zsírfelesleg, valamint a vérükben kimutatható, krónikus gyulladásra utaló anyagok szintje is magasabb. "Ezeket a tényezőket a különféle krónikus betegségek előfutárának tekintjük, egyben az idő előtti halálozás rizikófaktorai is" - mondta el Hui Zheng, az Ohio Állami Egyetem szociológiai docense, a tanulmány vezetője. Hozzátette, az elhízás arányának növekedése magyarázatképp szolgálhat egyes egészségügyi problémák elterjedésére, de nem kiálthatjuk ki az egyetlen felelősnek. A fiatal és középkorú generációk egészségének romlása szerinte nemcsak egyéni, hanem inkább társadalmi probléma.

Népszerűek a tudatmódosító szerek

Az American Journal of Epidemiology című folyóiratban is közzétett tanulmányban 688 ezer amerikai felnőtt egészségügyi adatait vizsgálták. Az életmódbeli szokásokkal kapcsolatosan kirajzolódott, hogy az erőteljes alkoholfogyasztás az X generációban vált gyakoribbá, míg a kábítószer-fogyasztás a baby boom generációban (az 1946 és 1964 között születetteknél) érte el a csúcspontját, ezután csökkenni kezdett, majd a kései X generációsok körében (az 1973 és 1980 között születetteknél) újra fellendült. A mentális egészség hanyatlása is megfigyelhető az adatokból, mind az X, mind az Y generáció körében egyre gyakoribb probléma például a szorongás és a depresszió.

A szakértők szerint a testi és a lelki egészség egyre romló tendenciája közös gyökerekkel rendelkezhet, a megélhetési problémák, az elszigeteltség és az étkezési szokások megváltozása is mind szerepet játszhat benne. Ez pedig felveti azt a kérdést is, hogy vajon a koronavírus-járvány, és annak gazdasági , társadalmi hatásai miként fogják majd befolyásolni a jövő generációinak egészségi állapotát - ennek megválaszolása azonban további kutatásokat igényel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.