A fiatalon kialakuló rák 5 gyakori oka: ezért vannak veszélyben a mai 30-as, 40-es felnőttek

Az Y generáció tagjai körében kirívóan magas arányban fordulnak elő korai rákos megbetegedések. Mutatjuk, a szakértő szerint milyen tényezők állhatnak a kedvezőtlen tendencia mögött.

Az 1981 és 1995 születettekre használjuk az Y generáció kifejezést. Ez az első generáció, amelynek körében magasabb a rák kialakulásának kockázata, mint a szüleiknél – mutat rá a The Conversation oldalán Lydia Begoña Horndler Gil, a zaragozai Szent György Egyetem immunológus professzora. Hozzáteszi, világszerte a korai megjelenésű daganatos megbetegedések száma 79 százalékkal emelkedett 1990 és 2019 között, a rák okozta halálozás pedig 28 százalékkal nőtt. A szakember felhívja továbbá a figyelmet, hogy a rákbetegségek az esetek mintegy 80 százalékában nem öröklött génekre, hanem külső tényezők DNS-károsító hatására vezethetők vissza. Lássuk, melyek ezek.

A rák gyakori életmódbeli okai – galéria

Horndler szerint egyaránt meghatározó a rosszindulatú elváltozások rizikója szempontjából, hogy mit eszünk a mindennapokban, milyen levegőt lélegzünk, mennyit mozgunk és pihenünk, mennyi stressz ér minket, vagy éppen milyen káros anyagokkal kerülünk kapcsolatba. „Más szóval a legnagyobb különbséget azok az életmódbeli tényezők jelentik, amelyek nap mint nap körülvesznek minket, nem pedig az öröklött genetika. És tudjuk, hogy szüleink és nagyszüleink életmódja nagyban különbözött a miénktől” – fogalmaz a professzor. Alábbi galériánkban a szakember gyűjtése alapján mutatjuk be azokat az életmódbeli faktorokat, amelyek miatt az Y generáció körében gyakrabban fordulnak rákos megbetegedések. (A galéria a képre kattintva nyílik.)

Mit tartogat a jövő?

Az Y generáció jövőképe nem túl derűs a tudományos előrejelzések alapján. A WHO becslései szerint 2022-ben mintegy 20 millió rákos megbetegedést diagnosztizáltak globálisan, ami az évszázad közepére évi 35 millióra növekedhet. Különösen az emésztőrendszeri és nőgyógyászati daganatok száma ugorhat meg, amelyek már napjainkban is mind gyakoribbak a fiatal felnőttek körében. „Mi vagyunk az azonnaliság, a szorongás és a gyors megoldást hozó pirulák generációja, de még nincs minden veszve, hiszen még ma kezünkbe vehetjük az irányítást a betegségeket okozó megannyi tényező felett. Egészségesebb szokások meghonosításával csökkenthetjük a kockázatokat, valamint javíthatjuk életminőségünket egy olyan jövőben, amely már nem is olyan távoli, mint azt hinni szeretnénk” – üzeni a professzor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!