Rosszabbul alszanak a magyarok, mint régen

Világszerte nőtt az alvási nehézségekkel küzdők száma. Magyarországon is rosszabbodott a helyzet. Egy hazai szakember azt mondja, a jelenségnek 20-25 éve még nyoma sem volt.

Az elmúlt években több olyan esemény is történt a világban – például a koronavírus-járvány vagy az ukrajnai háború –, amely miatt jelentősen romlottak az emberek alvatlansági mutatói – írja az Infostart egy norvég kutatás eredményeire hivatkozva. Mint arra a lap rámutatott, a kutatás során meglehetősen érdekes statisztikai módszert alkalmaztak: egy kulcsszókereső segítségével minden egyes ország saját nyelvén kerestek rá a „nem tudok aludni” kifejezésre, és ez alapján határozták meg az adott országban százezer lakosra vetítve, hányan küzdhetnek alvás zavarokkal.

alvási nehézség, alvásprobléma, kialvatlanság
Most többen küzdenek alvásproblémákkal, mint régen. Fotó: Getty Images

Az Infostart a módszerrel kapcsolatban megkereste G. Németh Györgyöt, a Magyar Alvásszövetség elnökét, aki elmondta: az adatok alapján úgy tűnik, Japánban, Tajvanon és Svédországban küzdenek a legtöbben alvási nehézségekkel. Szingapúr lakói sincsenek könnyű helyzetben: ez a világ legnagyobb fényszennyezettségű országa, ami jelentősen megnehezíti az alvást.

A Magyar Alvásszövetség és a Szinapszis Egészségkutató közös országos felmérése szerint Magyarországon is rosszabbodott a helyzet (4 éve követik a tendenciát). Mint arra G. Németh György felhívta a figyelmet, itthon főleg a nők és az idősek körében szembetűnő az alvatlanságban szenvedők arányának növekedése. A kívánatos 8 óra helyett csak 7- 7 és fél órára csökkent a napi átlag alvásidő a korábbiakhoz képest, de a szakember úgy látja, hogy komolyabb gond van a 13 és 18 év közöttiek alvásával is. Kiemelte: a jelenségnek 20-25 éve még nyoma sem volt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Önkéntes napon jártunk a Rex Állatotthonban

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen átmenetileg csökken a felhőzet, de hazánk északi, majd északkeleti, keleti része fölé ismét vastagabb felhőzet érkezik, arrafelé általában erősen felhős idő lesz. E tájakon elszórtan fordulhat elő eső, zápor, egy-egy helyen akár az ég is megdörrenhet. Mindeközben a derült délnyugati területeken pára, köd képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 11 fok között várható. Keddtől hidegfrontok érintik majd térségünket, ezekből elszórtan csapadék is várható. Ma azonban még frontmentes időben lehet részünk.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra