A kevés alvás árthat a veséknek

Több ezer páciens vizsgálata alapján a bostoni Brigham kórház orvosai megállapították, hogy az alváshiány forrása lehet a vesebetegségeknek, legalábbis a nők esetében.

A Brigham orvosai szerint azoknál a nőknél, akik éjjel öt óránál kevesebbet aludtak, 65 százalékkal nagyobb kockázatot találtak a veseműködés gyors csökkenésére, azokhoz képest, akik hét-nyolc órát töltöttek éjszakai alvással. Az viszont nem ismert, hogy aki tovább alszik, az ezzel javítja-e a vesefunkciót vagy visszafordítja a rövidített alvás okozta károkat.

„Ez aggasztó, mert a lakosság alvásmennyisége egyre csökken az elmúlt 20 évben. Korábban az amerikaiak átlagosan nyolc órát aludtak éjszakánként, de ez az időtartam már körülbelül csak 6,5 óra és a tendencia csökkenő” – mondta Dr. Ciaran McMullan vezető kutató. (A magyar felmérések szerint nálunk még megvan az átlagosan 8 óra éjszakai alvás.)

Az alváshiány az egyik legsúlyosabb egészségügyi probléma napjainkban: bármennyire is úgy gondoljuk, hogy a fáradtságon kívül nem lesz következménye, hosszú távon növeli a krónikus betegségek kockázatát. Kattintson és ismerje meg a kockázatokat! McMullan figyelmeztetett azonban, a tanulmány csak azt mutatja, hogy a vesefunkció csökkenése és a kevesebb alvás statisztikusan összekapcsolódik, nem pedig azt, hogy a kevesebb alvás okozza a veseműködés romlását. Az összefüggések kimutatására további kutatásra van szükség.

A megzavart alvás és a szívbetegség összefüggését már vizsgálták korábban. Ha sikerül kimutatni a kapcsolatot a vesefunkcióval, az azt is jelentheti, hogy a kevés alvás befolyásolja a vese működését, hozzájárul a cukorbetegség és a magas vérnyomás kialakulásához – közölte McMullan.

Az amerikai lakosság alvásmennyisége egyre csökken az elmúlt 20 évben

„A kevesebbet alvók körében gyakoribb a cukorbetegség és a magas vérnyomás, márpedig tudjuk, hogy éppen ez a vese működését csökkentő két legerősebb tényező. A szervezet természetes ritmusa - a cirkadián óra - szintén szerepet játszhat, a vese ugyanis egyfajta időzítés szerint máshogy működik éjszaka és nappal, mivel a test igényei különbözőek. A rövid alvás megváltoztatja a vese fiziológiáját a napi ciklusban, és ezek a változások károsíthatják a szervet” – fejtette ki a kutató.

Valószínű, hogy a megállapítások érvényesek a férfiakra is, de ezt vizsgálatokkal kell alátámasztani. A jelenlegi tanulmány során McMullan csapata több mint 4200 nők adatait gyűjtötte össze. A több mint 11 éven át folyó vizsgálat során, a nők vesefunkcióját évente legalább kétszer mérték.

Forrás: Medicinenet.com

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

A nap első felében főként a nyugati, északnyugati országrész fölött lesz több a felhőzet. Másutt kezdetben fátyolfelhős időre van kilátás, ám napközben délnyugat felől egyre nagyobb területen meg is vastagszik a felhőzet. Északkeleten számíthatunk a legtöbb napsütésre. A vastagabb felhővel borított tájakon időszakos, szemerkélő eső nem zárható ki, kora estétől viszont már egyre több helyen valószínű eső, záporeső, zivatar. A keleti, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, de zivatar környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. A sok napsütés miatt magas UV-értékekre számíthatunk, és inkább hidegfront a jellemző.

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Hogy érzi most magát fizikailag?

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Milyen most a lelkiállapota?

Hogy érzi magát?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra