Ezért vagy tele pattanásokkal felnőttként is

Talán eddig nem tudtad, de a bőröd nagyon sok mindent elárul az egészségi állapotodról. Éppen ezért érdemes komolyan venni az arcon – és egyéb testrészeken – megjelenő elváltozásokat. A pattanások, aknék fellépése például gyakran hormonzavarra utal, főleg akkor, ha már túl vagy a pubertáskoron.

A pattanások jellemzően a pubertáskorúakat sújtják – ennek oka az ebben a korban végbemenő, jelentős hormonális változások. Ez teljesen természetes, nem utal semmilyen egészségügyi problémára, és a panasz később jellemzően meg is szűnik. Olykor azonban megesik, hogy egyesek felnőttként szembesülnek gyulladt, fájdalmas aknékkal – akár abban az esetben is, ha tiniként nem küzdöttek velük. Mutatjuk, milyen okok állhatnak a jelenség mögött.

fiatal nő nézi magát a tükörben
Érdemes komolyan venni az arcon megjelenő elváltozásokat. Fotó: Getty Images

Mi válthat ki pattanásokat felnőttkorban?

A felnőttkorban megjelenő, gyulladt pattanások hátterében több dolog is állhat. A leggyakrabban az alábbiak húzódnak mögötte:

  • stresszes életmód,
  • nem megfelelő étrend,
  • dohányzás,
  • bizonyos gyógyszerek szedése,
  • nem megfelelő kozmetikai és higiéniai termékek,
  • bőratkafertőzés,
  • terhesség (azonban van, akinél inkább javít a bőrpanaszokon),
  • illetve hormonzavarok.

A felnőttkori pattanásokat érdemes komolyabban venni, mivel könnyen lehet, hogy valamilyen hormonzavar okozza a fokozott faggyútermelést” – mondta dr. Békési Gábor, az Endokrinközpont endokrinológusa. Ilyen esetben hormonális aknéról beszélhetünk, amely – ahogy a neve is sugallja –, olyan pattanás, amelyet a szervezetben lévő hormonok egyensúlyának felborulása okoz.

Mi játszódik le ilyenkor?
A hormonális aknék kialakulásának oka, hogy a női nemi hormonokkal szemben túlsúlyba kerülnek az androgén, vagyis a férfi nemi hormonok. Ez fokozott faggyútermelődéshez vezet. A túl zsíros bőr hozzájárul a többi között az úgynevezett propionibacterium acnes nevű baktériumok elszaporodásához. Ez extra keratintermelődést vált ki, ami pedig eltömíti a pórusokat, így gyulladásos aknékat eredményez. A hormonális pattanások jellemzője, hogy főleg az áll vonalán, a vállakon, a háton és a dekoltázson jelentkeznek.

Milyen hormonzavarok okozhatják?

PCOS – A felnőttkori pattanások hátterében igen gyakran PCOS áll, amely egy igen összetett endokrin-nőgyógyászati kórkép. Ekkor a férfi nemi hormonok túlsúlyba kerülnek a nőiekkel szemben, így a peteérés/tüszőrepedés zavart szenved, és ezért több kis ciszta alakul ki a petefészekben a megrepedésre kész, domináns tüsző helyett.

Az állapot gyakran inzulinrezisztenciával (IR) jár együtt. Mivel PCOS-ben az androgén hormonok dominálnak, ezért gyakori, hogy a bőr zsírossá, pattanásossá válik. Ráadásul mindehhez túlsúly és erősebb, sötétebb szőrszálak megjelenése is szokott társulni (leginkább a bajusz és szakáll területén). Tüneti kezelése gyakran fogamzásgátló tablettákkal történik, ám az oki terápiában nagy szerepe van a megfelelő, személyre szabott diétának, és a rendszeres testmozgásnak is. Ezt szükség esetén gyógyszeres kezeléssel is ki kell egészíteni – magyarázta dr. Békési Gábor.

Cushing-szindróma – Az állapot a kortizolszint megemelkedésével jár. A mellékvesekéregben termelődő hormont gyakran stresszhormonként is emlegetik, mivel a stressz hatására megnő a mennyisége. A szindróma legjellemzőbb tünetei közé tartozik például a hasi elhízás, a holdvilág arc, a zsírpúp, valamint a striák és pattanások megjelenése is. Ez utóbbi panasz háttere, hogy a magas kortizolszint miatt a bőr faggyúmirigyei több faggyút termelnek, amelyek eltömítik a pórusokat, így fellépnek a zavaró aknék.

A Cushing-szindróma – vagy Cushing-kór – kezelése attól függ, mi is okozza a problémát. Szóba jöhet például gyógyszeres kezelés, de ha pont bizonyos gyógyszerek generálják a bajt – például a szteroidok –, úgy (amennyiben lehetséges) azok fokozatos abbahagyása jelenthet megoldást. Ha pedig daganat okozza a problémát, műtéti eljárás szükséges.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Miután a reggeli órákban a déli és keleti tájakat is elhagyja a front felhőzete, általában legalább többórás napsütésre lehet számítani felhőátvonulásokkal. Futó záporok legnagyobb eséllyel az északkeleti harmadban fordulhatnak elő, néhány helyen zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat.A hőmérséklet csúcsértéke 18 és 24 fok között várható. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!