Ezért vág jobban a nők esze

Biológiailag 3,8 évvel fiatalabb a nők agya a férfiakénál - legalábbis ez derült ki a washingtoni orvosi egyetem friss tanulmányából. A kutatás során 20 és 82 év közötti nők és férfiak agyát vizsgálták.

Az új felfedezés segíthet megérteni annak okát, hogy a nők tovább maradnak mentálisan fittek még idősebb korukban is. A jelenség a glükóz felhasználásán és az energia elégetésének módján alapul. Ezek ugyanis befolyásolhatják az agyi teljesítményünket .

A nők nem felejtenek annyit

Egy korábbi kutatásban fény derült rá, hogy a férfiak agya gyorsabban zsugorodik. Az új eredmények viszont azt sugallják, hogy az agyi anyagcsere is más a két nemnél.

nő, agy, agyműködés, férfi, nemi különbségek, mentális egészség, neurológiai betegség
A nők agya majdnem 4 évvel fiatalabb, mint a férfiaké. (Kép: 123rf)

Ez megmagyarázhatja, hogy az idősebb férfiaknál miért látványosabb a korral járó memória- és beszédkészség-romlás. Úgy tűnik, hogy a nők a fiatalabb agyuk miatt jobban védve vannak ezektől.

A neurodegeneratív betegség különféle betegségek összefoglaló neve, amelyek elsősorban az emberi agy idegsejtjeit érintik. Ilyen például az Alzheimer-kór is.

"Most kezdjük megérteni, hogy a különböző nemi tényezők hogyan befolyásolhatják az agyi öregedést, valamint a neurodegeneratív betegségekkel szembeni érzékenységet" - mondta Dr. Manu Goyal, a tanulmány vezetője.

A glükóz a kulcs

A kutatók 205 férfi és a nő tényleges életkorát hasonlították össze az agyuk korával a glükóz és az oxigén felhasználása alapján. Az általános megállapítás szerint ugyanis ahogy öregszünk, agyunk egyre kevesebb glükózt éget el működés közben.

Egy számítógépes algoritmus alapján azonban elmondható, hogy a nőknél nagyobb a glükóz felhasználási aránya, ez pedig fiatalon tartja az agyukat. Ez azonban nemcsak az idősebb, hanem a huszonéves részvevők esetében is igaznak bizonyult. "Tulajdonképpen felnőtt korra már 3 évvel idősebb egy férfi agya egy nőénél, és ez életük végéig így is marad" - mondta Dr. Manu.

A szakember szerint még nem tudják pontosan, hogy ennek mi lehet az oka - csak újabb kutatások után derülhet majd ki. Egy felnőtt csoport bevonásával már most is vizsgálják, hogy a fiatalabb aggyal rendelkezőknél valóban alacsonyabb-e a mentális problémák kialakulásának kockázata.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!