A nők térde ennyivel sérülékenyebb

A térd egy összetett, nagy terhelésnek kitett ízület, amely könnyen megsérülhet. Lássuk, melyek a leggyakoribb térdsérülések, és hogy miként lehet kezelni ezeket!

A keresztszalagok sérülését sokszor húzódásnak nevezik, ebben az esetben ugyanis az elülső keresztszalag nyúlik meg vagy szakad el - többnyire egy gyors csavaró mozdulat következményeként. Ez gyakran úgy történik, hogy a lábfej az egyik irányban rögzített, míg a térd a másik irányba elfordul. A hátsó keresztszalag jobbára közvetlen behatás miatt szokott megsérülni, például rúgástól vagy egy labda erős becsapódásától.

A keresztszalag sérülése nem feltétlenül jár erős fájdalommal, sokszor csupán egy pattanó hang figyelmeztet, hogy valami baj történt. A legfőbb tünetet azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen az érintett nem tud stabilan a lábára állni. Csupán alapos orvosi vizsgálat tudja eldönteni (szükség esetén MRI segítségével), hogy húzódásról, esetleg teljes vagy részleges szakadásról van-e szó.

A futballozó nőknek nyolcszor nagyobb az esélyük az elülső keresztszalag-sérülésre
A futballozó nőknek nyolcszor nagyobb az esélyük az elülső keresztszalag-sérülésre

A térdízületi porc (meniszkusz) szakadása ritkább jelenség, amely többnyire akkor történik, amikor a térd elcsavarodik mozgás közben. Mivel az idősödéssel egyre gyengül a porc, ez akár egy hétköznapi tevékenység során is megtörténhet. A tünetek a sérülés súlyosságától függőek: enyhe esetben csak egyenesítéskor fáj a térd, míg súlyos esetben - ha például leszakad a porc, esetleg már csupán egy porcszál tartja - komoly fájdalom jelentkezik. Fontos tudni, hogy az orvosi vizsgálatig a sérült térdet nem szabad terhelni!

Milyen szövődményei lehetnek a kezeletlen térdsérüléseknek?

Jó, ha tudjuk a térdsérülésekről, hogy...

  • a legtöbb térdsérülés 15 és 24 éves kor között következik be, az idősek viszont többször szenvednek térdsérülést, mint a középkorúak;
  • a térdet közvetlenül érő ütés vagy rúgás komoly sérülést okozhat, ezért ezzel mindenképpen orvoshoz kell fordulni;
  • leggyakrabban sport közben következik be a baleset, az esetek több mint felében a középiskolai évek alatt; ezen kívül a lépcsők, a rámpák, a talaj egyenetlenségei a sérülések legfőbb okozói;
  • kosárlabdázó vagy futballozó nőknek nyolcszor nagyobb az esélyük az elülső keresztszalag-sérülésre, mint a férfiaknak; a sérülés jelentősen növeli a későbbi ízületi gyulladás rizikóját;
  • az esések következtében bekövetkező sérülések jellemző tünetei a fájdalom, a duzzanat, a terhelésre jelentkező nehézség.

Nem minden esetben szükséges műtét

„Bizonyos térdsérülések egyszerű módszerekkel is jól kezelhetőek, amilyen a rögzítés, a jegelés, a fájdalomcsillapítás. Más esetekben szükséges lehet a sebészi beavatkozás is” – mutatott rá dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos. „Ha nem szükséges a műtét, első lépésként hatékony megoldást jelenthet az orvosi kollagéninjekció, amely jelentősen javítja az ízület mozgathatóságát. Az eljárás nagy előnye, hogy nincs ismert mellékhatása, és szinte fájdalommentes, bárki által jól tolerálható. Ha a sérülés kicsi, a fájdalom és egyéb tünetek elmúltával erősítő gyakorlatokat szoktunk javasolni. A porc sérülése után végzendő gyakorlatokat feltétlenül orvos vagy gyógytornász irányítása mellett kell betanulni és végezni, mert a helytelenül végzett mozgás károkat is okozhat! Ha a szakadás kiterjedtebb, artroszkópiával állapítható meg a sérülés nagysága és állítható helyre a szakadás. A megfelelő mozgásterápia azonban egyik esetben sem kerülhető el, hiszen csak ezzel állítható vissza a stabilitás, az erő és a mobilitás, sportolók esetében pedig a teljes értékű edzésmunka” – mondta el a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!