Három agyvérzést élt túl a színész

Kevin Sorbo, a Herkules című televíziós sorozat sztárja 38 éves korára három agyvérzésen is átesett. Ő sajnos csak a saját kárán tanulta meg, hogy az agyvérzés bármikor bárkire lecsaphat.

Sorbo az Agyvérzés Világnapján osztotta meg történetét a nyilvánossággal, hogy segítsen felhívni a figyelmet erre az alattomos betegségre. A sorozatos agyvérzések 15 éve, 1997-ben érték a színészt, de Sorbo csak most tárta nyilvánosság elé a történteket. "Mint az általam játszott hős, Herkules, én is azt hittem, sérthetetlen vagyok" - nyilatkozta Sorbo az Amerikai Szív Szövetség kiadványában. "Számtalan mítosz és félreértés kering az agyvérzésről, de mint túlélő elmondhatom, hogy egy nagyrészt megelőzhető, kezelhető és legyőzhető betegségről van szó."

Az agyvérzés jelenleg második a vezető halálokok listáján világszerte, de első helyen szerepel a rokkantságot okozó betegségek között. A betegség jeleinek gyors felismerése, valamint a gyors és sikeres kezelés szerencsére jelentősen csökkentheti a halálozások számát és a hosszú távú rokkantság kialakulásának esélyét.

Az Amerikai Agyvérzés Társaság 2011-es adatai szerint bár évente közel 795 000 amerikai lesz agyvérzés áldozata, a felnőttek mindössze 63 százaléka tud megnevezni legalább egy figyelmeztető jelet vagy tünetet.

A legkönnyebben az MBE betűszó memorizálásával ismerhetjük fel az agyvérzés tüneteit.

  • Mosolygás. Az arc egyik fele petyhüdtnek vagy érzéketlennek látszik? Kérjük meg az illetőt, hogy próbáljon mosolyogni.
  • Beszédzavarok. Ha beszédzavarokat észlelünk valakinél, kérjük meg, hogy ismételjen meg egy egyszerű mondatot, mondjuk, hogy "Az ég kék".
  • Emelés. A páciens karja gyenge vagy érzéketlen? Kérjük meg, hogy emelje fel mind a két karját. Az egyik karja lefelé hajlik?

Ha bármelyik fenti tünetet észleljük, azonnal hívjunk mentőt, vagy vigyük kórházba a beteget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!