Egy magyar módszer segíthet megítélni a stoke utáni autóvezetési alkalmasságot. A Semmelweis Egyetem kutatóinak értékelési modellje több, egymást kiegészítő teszt eredményeit kombinálja, így részletesebb képet ad az érintett kognitív állapotáról és csökkenti a téves, a jogosítvány elvételéhez vezető döntések számát – számolt be róla a semmelweis.hu.
Így mérik fel a vezetési alkalmasságot
A Semmelweis Egyetem Rehabilitációs Klinikáján elvégzett kutatásba 115 stroke-beteget vontak be, akikkel először a figyelmet, a reakcióidőt, a szabályismeretet és a térbeli tájékozódást felmérő teszteket végeztettek el. Egy másik kutatási napon pedig minden résztvevő 40 percet vezetett a közúti forgalomban, és az út végén a vizsgabiztos-oktató mindenkivel közölte, hogy átment-e a vizsgán vagy sem.
A kutatók összegyűjtötték a kognitív képességeket felmérő tesztek adatait, számítógépen modelleket építettek belőlük, és ellenőrizték, melyik tudta legpontosabban megjósolni a gyakorlati vezetési vizsga eredményét. A legpontosabb előrejelzést a figyelmi és gátlási képességet mérő, a közlekedési szabályismeretet vizsgáló, a döntéshozatalt modellező, valamint a reakcióidőt és a két látótér közötti különbségeket is elemző tesztek kombinációja adta.
Akiket a modell alkalmatlannak ítélt, azok 88 százaléka megbukott a tesztvezetésen, míg az előzetesen alkalmasnak minősítettek 98 százaléka sikerrel teljesítette azt – írták, hozzátéke, hogy a vizsgabiztos előzetesen nem ismerte a kognitív tesztek eredményeit. Összességében tehát a modell a vizsgált betegek 85 százalékánál pontosan meg tudta határozni, ki alkalmas a vezetésre, és ki nem. Ez jelentős javulás a korábbi, 70–80%-os megbízhatóságú, nemzetközi módszerekhez képest. A fennmaradó 15 százalékra pedig a kutatócsoport bevezette a "bizonytalan" kategóriát, amely azt jelenti, hogy náluk további, célzott vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy pontosan meg lehessen állapítani járművezetési alkalmasságukat.
Jelentősen csökken a téves besorolások esélye
„A célunk egy olyan statisztikai modell létrehozása volt, amely három kategóriába sorolja a betegeket – alkalmas, nem alkalmas vagy bizonytalan –, ezzel segítve a pontosabb orvosi döntéshozatalt, csökkentve a téves besorolások esélyét” – mondta Szabó Gábor neuropszichológus, a tanulmány első szerzője. Az új, "óvatos", trichotomikus eljárás a bizonytalan esetek további, részletes elemzésével csökkenti a téves minősítések számát, azaz kevesebb ember veszíti el indokolatlanul a jogosítványát.
A kutatás másik újdonsága, hogy a 115 beteg közé 26 neglekt szindrómás beteget is beválasztottak. (A neglekt szindróma egy neurológiai állapot. Érintettjei – az agy károsodása miatt – nem veszik észre a tér jobb vagy bal oldalán lévő tárgyakat és eseményeket, de a saját testük egy részét sem érzékelik.) A korlátozott térbeli tájékozódási képességű betegek közül 12-en átmentek a tesztvezetésen – ez viszont önmagában még nem azt jelenti, hogy hosszabb vagy bonyolultabb helyzetekben is biztonságosan tudnának vezetni, így kvázi „időzített bombaként” ketyegnének az úton. Kiderült tehát, hogy aki átmegy a tesztvezetésen, az még nem feltétlenül alkalmas a vezetésre. Ez nemzetközi szinten is újdonság volt, mert neglektes betegeket nem szoktak beválogatni ilyen jellegű kutatásokba – tette hozzá Szabó Gábor.
„A rehabilitációs program keretében érdemes lehet az új adatelemzési módszerrel felmérni a beteg kognitív állapotát. Ebből ugyanis látszik, hogy mit kell fejleszteni, és ami ebből fejleszthető, azt az elkövetkezendő időszakban megcsinálni, majd a végén egy újabb felméréssel feltérképezni az előrehaladást” – mondta dr. Fazekas Gábor, a Rehabilitációs Klinika egyetemi tanára, a kutatás témavezetője.
