A zene segíthet az agyvérzés utáni felépülésben

Ha valaki mindennap hallgat zenét, könnyebben felépülhet az agyvérzésből egy finn tanulmány szerint, amely a Brain (Agy) című szakfolyóiratban jelent meg.

A finn kutatók szerint azok az agyér-megbetegedésekben szenvedő páciensek, akik naponta egy-két órán át hallgatnak zenét, könnyebben épülnek fel mind a verbális emlékezet, mind a figyelemképesség tekintetében. Jobb a hangulatuk is, és kevésbé levertek, mint azok, akik semmit sem hallgatnak, vagy pedig csak hangoskönyveket. Közismert a zene jótékony hatása a szorongásra, a depresszióra és a fájdalomra, más tanulmányok pedig arra engednek következtetni, hogy pozitív hatással van a tudathasadásra, a szellemi leépülésre, sőt még az autizmusra is. Most mutatták ki azonban első ízben embereknél a zene jótékony hatását agyvérzés után - hangsúlyozta a tanulmány egyik szerzője, Teppo Särkämö, a helsinki Agykutató Központ munkatársa.

A zene feltehetően abban a létfontosságú szakaszban stimulálja a pácienseket, amikor az agy - képlékenysége révén - alkalmazkodni próbál az agyvérzés okozta károsodásokhoz (esetenként beszéd-, figyelem- és mozgászavarokhoz). "A zene olcsó és könnyen alkalmazható eszköz", amely kiegészíthet más terápiákat, miután a kórházi ágyban fekvő beteg gyakran hetekig, sőt hónapokig inaktív életmódra kényszerül.

A tanulmány során 54, a bal vagy a jobb agytekében vérzést elszenvedett beteg vizsgálatára terjedt ki. A 2004 márciusa és 2006 májusa között kiválasztott betegeket sorsolással három csoportra osztották. Az egyik csoport (jazz, pop vagy klasszikus) zenét, a másik hangoskönyveket kapott, a harmadik pedig a kontrollcsoport volt, amely sem zenei felvételeket, sem hangoskönyveket nem hallgatott. A három csoport a szokásos kezeléseket kapta.

Az agyvérzés után három hónappal a verbális memória 60 százalékkal javult azoknál, akik zenét, 18 százalékkal azoknál, akik hangoskönyveket hallgattak, a kontrollcsoportnál pedig 29 százalékkal - mondta el Särkämö. Az agyvérzés után hat hónappal fennmaradt ez a különbség. Nagyon fontos, hogy lehetőség szerint már a kórházba kerüléskor elkezdjen a beteg zenét hallgatni, amikor az agy az első hetekben és hónapokban csodás változásokra képes - fejtette ki Teppo Särkämö.

A szerzők szerint annak, hogy a zenék többsége (63 százaléka) ének és hangszeres zene kombinációja volt, szintén nagy jelentősége volt a páciensek felépülése szempontjából. A módszer ugyan ígéretes, de további tanulmányokra van szükség, hogy jobban megértsék azokat a idegrendszeri mechanizmusokat, amelyek révén megérthető a zene "közvetlen" hatása a tanulmányozott betegekre - mutattak rá a kutatók.

MTI

(2008.02.20. 09:54)

Népszava - Népszava

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől előbb fátyol-, majd vastagabb felhők érkeznek, de a Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél egyre több helyen megélénkül, a front mentén átmenetileg erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de északnyugaton pár fokkal hűvösebb lehet, ott a maximum már délelőtt beállhat.Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?