Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Fertőtlenítés vegyszermentesen – ilyen hatékony az UV fény (x)
A vegyszereknél, gázoknál és porlasztásos technológiáknál jóval gyorsabb és hatékonyabb lehet az UV fénnyel működő fertőtlenítés. A technológiát alkalmazó magyar cég szerint az innovatív eljárás a kórházakban is növeli a betegbiztonságot.
Mikor jönnek a következő generációs COVID-19 elleni oltások?
A teljesen beoltott, sőt emlékeztető koronavírus elleni oltáson is átesett emberek között is sok a fertőzött több mint egy évvel azután, hogy forgalomba kerültek az első vakcinák. Nem csoda, hogy sokakban felmerül: valóban szükség van-e a harmadik és negyedik oltásra, illetve hol vannak az új vírusváltozatok elleni vakcinák?
Koronavírus: újabb európai országban gyorsul a járvány
Franciaországban harmadik hete ismét emelkednek a koronavírus-járvány napi esetszámai. A szakemberek és a kormánytagok is azt ajánlják a franciáknak, hogy ismét viseljenek maszkot a tömegközlekedési járműveken, de korlátozások egyelőre nincsenek.
A hosszú COVID miatt új védekezési stratégia kell
Az áttöréses SARS-CoV-2 fertőzés, azaz a beoltottaknál kialakuló, COVID-19 okozta megbetegedés korántsem veszélytelen. Az oltások ugyan a legtöbbször megvédenek a halálos végkifejlettől, de a hosszú COVID-tól például már nem. Több millió ember vizsgálata alapján epidemiológusok arra jutottak, hogy nagyobb gondot kell fordítani a védekezésre.
Koronavírus: Romániában kezd aggasztó lenni a helyzet
Több mint másfélszer annyi új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak a múlt héten Romániában, mint egy héttel korábban, és hasonló ütemben emelkedett a kórházi ellátásra szoruló fertőzöttek száma is – derült ki a bukaresti egészségügyi minisztérium hétfőn közzétett heti összesítéséből.
Majomhimlő: Kemenesi szerint ez a tudósok legfőbb félelme
Okozhat-e világjárványt a majomhimlő? Az európai tünetek tényleg eltérnek az afrikaiaktól? Elkaphatjuk a buszon is? Mitől félnek a legjobban a tudósok? Fontos kérdéseket tisztázott a majomhimlővel kapcsolatban Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa.
Majomhimlő: a WHO szerint még nincs vészhelyzet
A majomhimlő terjedése egyelőre nem jelent globális egészségügyi veszélyhelyzetet – közölte szombaton Tedrosz Adhanom Gebrejeszus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Hozzátette ugyanakkor, hogy mindenképpen aggasztó a mostani járványkitörés.
Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.