Van, ahol újra kötelezővé teszik a beltéri maszkviselést

A koronavírus-fertőzöttek számának rohamos emelkedése miatt Cipruson úgy döntöttek, újra kötelező lesz beltéren maszkot viselni.

Alig több mint egy hónap után mától, azaz július 8-ától újra kötelezővé válik a beltéri maszkviselés Cipruson a koronavírus-járvány terjedése miatt – számolt be az egészségügyi minisztérium bejelentéséről a RIK ciprusi állami rádiószolgáltató. A szabály alól egyedül a 12 évnél fiatalabb gyermekek képeznek kivételt. Akit péntektől a maszkviselés mellőzésén kapnak beltéren, arra 300 eurós (123 ezer forint) büntetést szabhatnak ki.

Ciprus, maszkviselés, beltéri maszkviselés
Cipruson újra kötelezővé teszik a beltéri maszkviselést. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Cipruson egyébként június elsejétől szüntették meg a kötelező maszkviselésre vonatkozó szabályokat. Az elmúlt egy hétben azonban rohamosan megnőtt az újonnan fertőzöttek száma, emellett számos fertőzöttről kiderült, hogy mivel csak gyenge tüneteket produkált, nem tartotta be a karantént, és maszk nélkül jelent meg zárt térben is – számolt be róla a RIK.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!