Jó-e a maszk a majomhimlő ellen?

A betegség főként szoros testi kontaktus útján terjed, de a maszkviselés bizonyos helyzetekben védelmet nyújthat. Ennél fontosabb lenne a testi kontaktus korlátozása.

Némi zavart okozott az USA-ban, hogy a járványügyi hivatal június elején azt javasolta az utazóknak, hogy viseljenek maszkot a majomhimlő terjedése ellen, majd a bejegyzést azonnal törölték. Ezzel valószínűleg többet ártottak, mint használtak azzal kapcsolatban, hogy miként terjed a betegség, és milyen védekezési intézkedéseket kell az embereknek megtenniük. Az alábbiakban a Health magazin cikke alapján foglaljuk össze a majomhimlő jellegzetességeit, terjedését, és a maszkhasználatra vonatkozó véleményeket.  

Hogyan terjed a majomhimlő?

A majomhimlő többféle módon terjed, de a legkönnyebben bőrről bőrre történő érintkezéssel. Noha a jelenlegi járvány nagy része a férfiakkal szexuális kapcsolatot tartó férfiakhoz köthető, ennek ellenére a majomhimlő nem szexuális úton terjedő betegség. "Sok esetben intim kapcsolatok révén terjedt, de ez csak azért van így, mert az intim kapcsolatok bőr-bőr érintkezéssel járnak, nem pedig azért, mert a terjedés kizárólag szexuális jellegű" – mondta Andrew Noymer, a Kaliforniai Egyetem népegészségügyi és betegségmegelőzési docense a lapnak.

Bár a közvetlen érintkezés a leggyakoribb módja a majomhimlő terjedésének, nem ez az egyetlen módja. Noymer szerint a majomhimlő okozta elváltozások a légutakban is kialakulhatnak, mielőtt más testrészeken megjelennének. Amikor ezek az elváltozások kifakadnak, fennáll a lehetőség a cseppfertőzés útján történő átvitelre, különösen egy nagyon szoros érintkezés esetén.

majomhimlő, majomhimlő-fertőzés, maszk
A majomhimlő elleni maszkviselés Nem kötelező, de bizonyos helyzetekben jól jöhet. Fotó: Getty IMages

Noha ezek a cseppek elméletben terjeszthetik a majomhimlőt , a fertőzés súlyosságát méretük és súlyuk korlátozza. A cseppek sokkal nagyobbak, mint az aeroszol részecskék, amelyeket a COVID-19-hez társítunk, így a gravitáció miatt korlátozottan tudnak csak messzire eljutni a levegőben. A cseppek méretüknél fogva általában nem jutnak 1,8-2 méternél. Vagyis ahhoz, hogy valaki elkapja a fertőzést, a legtöbb esetben hosszabb ideig kellene 2 méteren belül tartózkodnia egy fertőzött személy társaságában.

Az amerikai járványügyi hivatal szerint a majomhimlő tárgyak, például ruhák és lepedők érintésével is terjedhet, amelyek szintén érintkeztek majomhimlős elváltozásokkal vagy testnedvekkel. Illetve a terhes nők a méhlepényen keresztül a magzatuknak is átadhatják a vírust.

Jó-e a maszk a majomhimlő ellen?

Az általános szabályok szerint a maszkviselés az egészségügyi dolgozók számára kötelező, amikor majomhimlőgyanús személyt vizsgálnak. Igaz, az N95-ös maszk, köpeny, kesztyű, szemvédő használata minden fertőzésgyanú esetében kötelező, nemcsak majomhimlőnél. Az ajánlások szerint értelemszerűen azok is viseljenek maszkot , akik fertőző beteggel vagy környezetében élnek. A hosszan tartó, szoros kontaktusos kapcsolat ugyanis növeli a légúti átvitel valószínűségét, amit  a maszk lecsökkenthet. Illetve a gondozóknak fontolóra kell venniük a fertőzött személlyel való bőr-bőr kontaktus korlátozását is.

Kutatók szerint ugyanakkor arra nincs elegendő bizonyíték, hogy a maszk közösségi használat elrendeljék a majomhimlő-fertőzés veszélye vagy megelőzése miatt. Ennél a testi kontaktus korlátozása fontosabb lehet. Például a hatékonyabb megelőző intézkedések közé tartozik a fertőzöttek által viselt ágynemű és ruházat gyakori mosása, a munkalapok fertőtlenítése és a WC-k tisztítása. A legutóbbi esetek ugyanis a végbél és a nemi szervek környékén mutattak koncentráltabb elváltozásokat, így a mellékhelyiségekben mindenhol extra fertőtlenítésre lehet szükség.

Összefoglalva: a majomhimlő-fertőzés további elkerülése érdekében az embereknek kerülniük kell az érintkezést azokkal, akik esetleg a vírussal fertőzöttek, valamint az általuk megérintett anyagokkal vagy felületekkel is. Fontos továbbá a helyes higiénia gyakorlása – kézmosás, felületek tisztítása –, valamint a fertőzött emberek közeléből való elszigetelődés, illetve opcionálisan egyéni védőfelszerelés, például maszk viselése.

Bár a majomhimlő általában önkorlátozó – vagyis magától is elmúlik –, a betegség mindaddig fertőzőnek számít, amíg a majomhimlős elváltozások és a hegek teljesen be nem gyógyulnak, és az érintett területeken új bőrréteg nem képződik. Ez körülbelül 2-4 hétig tarthat, úgyhogy lehetőleg ennyi ideig kerülni kell a szoros testi érintkezést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.