Koronavírus: meddig védenek az mRNS-vakcinák?

A két mRNS-alapú oltóanyag, a Pfizer-BioNTech és a Moderna kapcsán vizsgálták a kutatók, hogy mennyi ideig lehetnek hatékonyak a COVID-19 ellen. Mutatjuk, mire jutottak!

A napokban az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) arra hívta fel a figyelmet, hogy kutatásuk szerint a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinái az első oltás után az új koronavírus -fertőzések 80 százalékának, míg a második oltás után akár a 90 százalékának megelőzésében is hatékonyan segíthetnek - számolt be róla a Healthline . A Pfizer-BioNTech pedig azt is hangsúlyozta, hogy ez a védelem legalább félévig tarthat. És ezt az időszakot követően sem azonnal szűnik meg az immunitás, hanem a kutatók számításai szerint továbbra is erős maradhat.

koronavírus COVID-19 vakcina oltás Moderna
Moderna koronavírus elleni vakcina a Magyar Honvédség oltóbuszában a Komárom-Esztergom megyei Kecskéden. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Kinek nem ajánlott a Moderna-vakcina? Kattintson , és kiderül!

A kutatók 12 000 korábban beoltott alanyt vontak be tudományos munkájukba, és arra jutottak, hogy a vakcina hatékonysága szinte semmit sem változott a tanulmány készítésének időszakában - szerintük ez is arra utal, hogy az oltás által nyújtott védelem tartós lesz. De hogy mennyire - vajon évekig tartó védettséget adhat-e egy ilyen vakcina, vagy az influenzához hasonlóan évente kell-e majd ismételni -, annak meghatározására a tudósok szerint további kutatásokra lesz szükség a jövőben. A Healthline által idézett szakértő szerint az lehet a valószínű, hogy nem azért lesz majd szükség újabb oltásokra, mert a vakcina hatása elhalványul, hanem inkább azért, mert újabb variánsok tűnhetnek fel.

Oltás után is kell a maszk!

A szakemberek továbbra is azt kérik, hogy aki mindkét oltást megkapta, az se dobja el a maszkját. Egyrészt, mert a vakcinák felvétele után nem alakul ki azonnal a védettség, másrészt pedig, mert egy vakcinált ember tünetmentesen terjesztheti a koronavírust környezetében, megfertőzve másokat.

Kiderült, hogy melyik korosztályokban és megyékben terjed most a leginkább a koronavírus-fertőzés Magyarországon. Ide kattintva elolvashatja erről szóló cikkünket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek délután szétterülve arrafelé erősen felhős időt okoznak. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!