Kisgyerekeken is tesztelik a Moderna oltását

A Moderna amerikai biotechnológiai vállalat kedden bejelentette, hogy az első gyermekek megkapták az oltásukat abban a kísérletben, amelynek során a vállalat koronavírus elleni vakcináját tesztelik a 6 hónapos és 12 éves kor közötti kiskorúakon - írja az amerikai sajtó.

Az Egyesült Államokban és Kanadában - 6750 gyermek részvételével - zajló kísérletben együttműködik az amerikai Allergiás és Fertőző Betegségek Országos Intézete, valamint az Egyesült Államok egészségügyi minisztériuma is. "Ez a gyermekgyógyászati kísérlet segít megállapítani, hogy a COVID-19 oltóanyagunk mennyire biztonságos a fiatalabb korosztály esetében" - mondta Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója.

Miben különbözik a Pfizer és a Moderna vakcinája?

Magyarországon már kétféle koronavírus-vakcina érhető el: a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga, valamint a Moderna amerikai gyógyszergyártó készítménye. A két oltás közötti különbségeket Rusvai Miklós víruskutató ismertette - kattintson a részletekért!

Minden korcsoportban vizsgálják a vakcina hatékonyságát

A tervek szerint a kutatók először meghatározzák az oltás biztonságosságát és helyes dózisát a 6 és 12 év közötti gyermekeknél, majd fokozatosan haladnak a legfiatalabb korosztály irányába. Miután minden korcsoportban meghatározták a helyes dózist, a vizsgálat második szakaszában a vakcinát úgynevezett placebóval - azaz álgyógyszerrel - szemben tesztelik, hogy felmérjék, biztonságos-e és kiváltja-e a sejtek ellenanyag termelését.

Kiskorúakon is vizsgálják az oltás hatékonyságát. Fotó: Getty Images
Kiskorúakon is vizsgálják az oltás hatékonyságát. Fotó: Getty Images

A Moderna és a Pfizer-BioNTech vállalatok már korábban elkezdték vakcinakísérleteiket a 12 éves és idősebb serdülők között, amelynek eredményeiről várhatóan hamarosan beszámolnak. A Johnson and Johnson szintén benyújtotta kérelmét az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóságához, miszerint oltóanyagukat egyaránt tesztelnék a 12 és 18 év közötti gyermekek, illetve a 0 és 18 év közötti fiatalok esetében is. Az AstraZeneca brit vállalat és az Oxfordi Egyetem a múlt hónapban indított el egy kísérletet Nagy-Britanniában, melynek keretein belül vakcinájukat 6 éves korú gyermekeken tesztelik.


A Moderna vakcinájával oltottak egy részénél az oltás helyén kör alakú, viszkető piros volt jelentkezik. A szakemberek mindenkit megnyugtatnak, hogy a tünet ártalmatlan és nem szabad, hogy bárkit is elijesszen a második adag oltástól. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt a ködfoltok feloszlanak, változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag