Öregedés: két kritikus életkorban a leglátványosabb

Két születésnapunk után gyorsabban jelentkeznek az öregedéssel járó tünetek, problémák – világított rá egy közelmúltbeli kutatás.

Két úgynevezett hanyatlási csúcs is van az életünkben, amiken túlhaladva látványosan eljár felettünk az időírta meg a Nature Aging folyóiratban publikált tanulmány eredményeit az nlc.

középkorú nő és idősebb férfi fél arca egymás mellett.
44 és 60 éves korban megugrik az öregedéssel járó problémák száma. Fotó: Getty Images

Két életkor a vízválasztó

A tudósok több mint 240 milliárd molekuláris adat vizsgálatával arra a következtetésre jutottak, hogy 44 és 60 éves korban öregszünk a legintenzívebb tempóban. A több éven át tartó vizsgálat során 135 239 biológiai jellemzőt vizsgáltak 108 ember bevonásával, az így nyert adatok száma pedig meghaladta a 240 milliárdot. Ezek alapján elmondható, hogy 

44 éves kor körül

  • egyre több ételt és italt bír nehezebben feldolgozni a szervezet (például a koffeint, az alkoholt vagy a nehéz, zsíros ételeket).

60 éves kor körül

  • hirtelen romlani kezd a szénhidrátok anyagcseréje;
  • védtelenebbé válnak a vesék;
  • gyengül az immunrendszer; és
  • újabb látványos hullámban öregszik a bőr, valamint az izomzat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható. Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.