Elképesztő, mennyi otthoni balesethez hívták a mentőket novemberben – Így lehet megelőzni a bajt

Több mint 109 ezer beteget láttak el, közben pedig mintegy 4,1 millió kilométert tettek meg az ország útjain novemberben az Országos Mentőszolgálat munkatársai. Otthoni balesetek miatt meglepően sokan szorultak az életmentők segítségére.

Megosztották novemberi statisztikáikat a mentők. „Háztartási balesetekben több mint 11 ezer esetben nyújtottak segítséget, a fűtési szezon kezdetével pedig 58 esetben szén-monoxid-mérgezéshez siettek bajtársaink” – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán közzétett posztban. Emellett 21 szülésnél voltak jelen, 159 sikeres újraélesztést végeztek, és több mint 45 ezer bejelentőnek segítettek a 1830-as ügyeleti vonalon.

A veszélyek ilyenkor megsokszorozódnak

„A novemberi adatok is egyértelműen igazolják, hogy az otthoni balesetek és a fűtési szezon veszélyei ilyenkor megsokszorozódnak. Érdemes szezononként ellenőrizni a fűtőberendezéseket, gondoskodni a rendszeres szellőztetésről és a megfelelő szén-monoxid-érzékelő felszereléséről, mert a legtöbb baj egy kis odafigyeléssel megelőzhető” – tanácsolták, hozzátéve, hogy a kisebb egészségi problémákkal kapcsolatban a 1830-as szám hívása a jó megoldás, ám vészhelyzet esetén továbbra is a 112-t kell tárcsázni!

Tippek a balesetmentes karácsonyhoz

Természetes, ha azt szeretnéd, hogy az ünnepekre minden tökéletes legyen. Az utolsó pillanatban rohansz el a boltba még egy fontos kellékért, a kelleténél még egy tepsivel több süteményt sütsz, vagy éppen az ezeréves égősorokat túrod elő a pincéből/padlásról, hogy még fényesebben ragyogjon az otthonod. Sajnos azonban – a korábbi évek tapasztalatai alapján – a balesetek megelőzésére már jóval kevesebb energiát és figyelmet fordítanak az emberek. Korábbi cikkünkben már összegyűjtöttünk néhány tanácsot – tartsd be őket, hogy ne a sürgősségin kelljen karácsonyoznod!

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: mentok.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!