A leggyakoribb prosztataproblémák

A prosztata vagy más néven dülmirigy gesztenyéhez hasonlító szerv, a húgyhólyag alatt található, kivezető csöve a húgycsőbe torkollik. Fontos szerepet játszik a vizeletürítésben, hiszen a húgycső ezen szakaszának szűkülése esetén nehézkessé válik a vizelés. Emellett részt vesz a szaporodásban is, hiszen váladéka az ondófolyadék része.

A férfiaknak, különösen idősebb korban, gyakran okoznak problémát a prosztata különböző megbetegedései, ezek nagyon hasonló tünetekkel járnak. Ezek a megbetegedések igen gyakoriak, a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás az ötven feletti férfiak majdnem harmadát érinti, a prosztatarák pedig a harmadik leggyakoribb rákos betegség férfiak körében. Ezért nagyon fontos, hogy negyvenöt éves kor felett tünetmentes állapotban is jelenjenek meg a férfiak a szűrővizsgálaton, mert így idejében meg lehet kezdeni a kezelést, amely javítja a gyógyulási esélyeket.

Prosztatagyulladás

A prostatitis nem csak az idősebb férfiak betegsége, a más testtájról (pl. fogak, mandula) érkező baktériumfertőzés fiatalabbakat is érinthet. Leggyakrabban heveny prosztatagyulladásról beszélünk, ennek tünetei a fájdalom, a gyakori, égő érzéssel járó vizeletürítés, a láz, esetenként véres vizeléssel is járhat, illetve a páciensek gyakran számolnak be rossz közérzetről, gyengeségről is. A súlyosabb krónikus prosztatagyulladás esetén már derékfájdalom is megjelenhet. A prosztatagyulladást nem mindig felfázás idézi elő, de a két állapot között van összefüggés.

Negyvenöt éves kor felett tünetmentesen is fontos az évenkénti prosztataszűrés
Negyvenöt éves kor felett tünetmentesen is fontos az évenkénti prosztataszűrés. Fotó: iStock

Jóindulatú megnagyobbodás vagy rosszindulatú daganat

A jóindulatú megnagyobbodás (hyperplasia) tünetei kezdetben igen enyhék, kicsit gyakoribb vizelési inger és enyhén gyenge vizeletsugár jellemzik, a prosztata megnagyobbodása miatt pedig a húgycső átmérőjét jelentős mértékben leszűkíti. Ilyen esetekben már nagyon gyakorivá válik a vizelési inger, illetve fájdalommal, égő érzéssel járhat maga a vizelés is. Az állapot legtöbbször gyógyszeresen kezelhető, nagyon súlyos esetekben szükség lehet műtétre.

A jóindulatú megnagyobbodás tüneteihez kezdetben nagyon hasonlítanak a prosztatarák tünetei, tehát gyakori vizelési inger, véres vizelet, fájdalmas vizelés a jellemző. A prosztatarák legtöbbször 60 év felett jelentkezik, előfordulásának esélyét növeli a gyakori prosztatagyulladás és a nemi betegségek. Mivel sok tünete egyezik a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás tüneteivel, néha későn diagnosztizálják, ezért fontos a mielőbbi felismerés.

A szűrővizsgálat részei

Hogyan kell felkészülni egy vizeletvizsgálatra ?

Mivel a prosztatarák a harmadik leggyakoribb megbetegedés a férfiak körében a tüdőrák és a vastagbél rosszindulatú elváltozása után, ezért fontos az évenkénti szűrővizsgálat. Ennek a része a prosztata fizikális vizsgálata, a vizeletvizsgálat, illetve a vér PSA-vizsgálata . A PSA egy prosztataspecifikus antigén a vérben, ha túl magas a szintje, az valamilyen prosztatamegbetegedést jelent, de nem feltétlenül rákot. Ezért ilyen esetben vissza kell menni az orvoshoz, ahol további laborvizsgálatokat írnak ki, a biztos diagnózis felállításának érdekében biopsziára is szükség lehet.

Különböző betegségek, hasonló tünetek

Tehát a prosztata jóindulatú megnagyobbodása, rosszindulatú daganata és heveny vagy krónikus gyulladása esetén is ugyanazokkal a tünetekkel kell számolnunk. Ezek a gyakori vizelési inger, a gyenge vizeletsugár, az akadozó, illetve fájdalmas, égető érzéssel járó vizelés, ezen kívül a vizelés elkezdése és abbahagyása is nehézséget jelenthet. A vizelést kísérő fájdalom át is sugározhat a gát, a végbél, illetve a herezacskó irányába, súlyosabb esetekben véres vizelet is megjelenhet. A tünetek jelentkezése esetén érdemes urológus szakorvoshoz fordulni, aki ultrahang- és vizeletvizsgálattal, illetve tapintásos prosztatavizsgálattal méri fel a prosztata állapotát, méretét és esetleges rendellenességeit.

A megelőzés módjai

A megelőzés módja az általános értelemben vett egészséges életmód, tehát kiegyensúlyozott táplálkozás, rendszeres testmozgás és a káros függőségek elhagyása szintén sokat segítenek. Ezen kívül a tökmagolaj különösen hasznos a prosztata megbetegedései ellen. Viszont nincs igazán hatásos megelőző kezelés, a szűrővizsgálatokon való részvétellel tudunk a legtöbbet tenni az esetleges betegség elhatalmasodása ellen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Általában derült időre számíthatunk, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz erős, majd éjszakára mérséklődik a légmozgás, de továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!