A laboratóriumi vizsgálatok szerepe

A laboratóriumi vizsgálatok nemcsak a betegségek helyes diagnosztizálását, de a megelőzését is segíthetik. Mit érdemes megvizsgáltatni 40 éves kor alatt, illetve azt követően?

A laborvizsgálat során a testnedvekben lévő, különféle biológia és kémiai anyagok mennyiségét és arányait határozzák meg. Ezekkel az orvos átfogó képet kaphat a szervezetben zajló folyamatokról, és bizonyos panaszok esetén segíthet a megfelelő diagnózis felállításában is. A laborvizsgálat alapszolgáltatásai a vérvétel és - vizsgálat illetve a vizeletvizsgálat, konkrét panaszok esetén pedig rengeteg klinika kínál célzott laborcsomagokat. Külön vizsgálhatóak például a máj- és vesefunkciók, a különböző hormonok szintje, valamint az esetleges fertőzések is feltérképezhetőek ilyen módon. Bizonyos vizsgálatokat akkor is érdemes elvégezni, ha még semmilyen tüneteink nincsenek, komoly szerepük lehet ugyanis a megelőzésben.

Laborvizsgálatok, amelyeket a háziorvostól kérhetünk Egészségünk megőrzése jelentős részben az életmódunkon alapszik, vannak azonban veszélyek, amelyeket még helyes életvitel mellett sem mindig lehet kivédeni. Bizonyos laborvizsgálatok komoly segítséget jelenthetnek, hogy időben lássuk a problémát.

A negyedik X-be lépve az ember életében számos változás indul meg, melyek egy része negatív hatással lehet az egészségünkre. Nagyobb arányban veszítünk izomtömeget, és a csontsűrűség is csökken, a testzsírszázalék viszont emelkedni kezd. A vitaminok és ásványi anyagok aránya is lecsökken a szervezetünkben, a megfelelő kalcium -, illetve D-vitamin-bevitel egyre fontosabbá válik. Bizonyos laborvizsgálatokat negyven felett különösen javasolt elvégeztetni, de vannak olyanok is, amelyeket a fiatalabb korosztálynak ajánlanak. Ezekről Dr. Kricskovits Ágota belgyógyász beszélt a HáziPatika.com-nak.

Vizsgálatok negyven éves kor alatt

Negyven éves kor alatti nőknél gyakran okozhat problémát a vérszegénység , melynek egyik oka a fokozott mértékű menstruáció lehet. A laborvizsgálat kimutathatja, hogy ez okozott-e vashiányos állapotot a szervezetben. Persze a vérszegénység mögött álló minden okot fontos feltérképezni, ami miatt a beteget általában nőgyógyászati vizsgálatra küldik tovább - hangsúlyozta a belgyógyász.

A zsíranyagcsere-értékeket bármelyik életkorban fontos lehet megállapítani, ezek ugyanis az öröklődő magas koleszterinszintről árulkodhatnak. Mivel a magas koleszterinszint a későbbiekben komoly problémákat okozhat, ez a vizsgálat akár fiatal felnőttkorban is hasznos lehet.

A laboratóriumi vizsgálatoknak a megelőzésben is komoly szerepük van
A laboratóriumi vizsgálatoknak a megelőzésben is komoly szerepük van

A D-vitamin szintjének meghatározása férfiak és nők esetében is minden életkorban fontos. Kevesen tudják, de a D-vitamin tulajdonképpen egy hormon, amelynek a szervezet számos folyamatában fontos szerepe van. Elsősorban a tél végére ürülnek ki a szervezetünk tartalékai, de sok embernél egész évben gondot okoz a hiánya. Ásványi anyagok közül pedig a magnézium szintjét is érdemes lehet megvizsgálni, ennek hiánya ugyanis például a vérszegénység és a csontritkulás kialakulásában is szerepet játszhat.

Minden életkorban fontos lehet a pajzsmirigyhormonok szintjének meghatározása is. Ez a vizsgálat ma már kötelezően a terhesgondozás részét képezi, de akár a teherbeesést is befolyásolhatja. A pajzsmirigy funkcióiról a TSH, a T3 és a T4 szintje ad pontos felvilágosítást: ha valaki babát szeretne, akkor az endokrinológusok szerint a legideálisabb, ha 1 mU/l körüli a TSH szintje. Így tehát a családalapítást fontolgató pároknak fontos lehet ezeknek a hormonoknak a vizsgálata is.

Vizsgálatok negyvenéves kor felett

Negyven felett bizonyos daganatok kialakulásának az esélye jelentősen megnő. A rosszindulatú daganatokról az úgynevezett tumormarkerek árulkodhatnak, melyeket a laborvizsgálatok mutathatnak ki. "Ezek a tumormarker-meghatározások elsősorban nem szűrésre valóak, hanem azoknak a betegeknek az utánkövetésére, akiknél a daganatot már felfedezték. Ritka esetekben - például a petefészekráknál - lehet csak kockázatbecslésre használni. Viszont az ilyen gyanú esetén sem csupán laborvizsgálatot végeznek el, hanem mellette egy nőgyógyászati vizsgálatot és egy hüvelyi ultrahangot is" - magyarázta Dr. Kricskovits Ágota.

Férfiaknál negyven felett a prosztataspecifikus antigén ( PSA ) vizsgálata javasolt. A PSA a prosztatában termelődő fehérje, melynek szintje prosztatabetegségek (jóindulatú megnagyobbodás, prosztatarák) esetén emelkedik. Minden harmadik, 50. életévét betöltött férfit érint a prosztata jóindulatú megnagyobbodása. Ez akkor is problémákat okoz - sőt súlyos betegséghez vezethet - ha a prosztata nem mutat rákos elváltozást.

Dr. Kricskovits Ágota hangsúlyozta: bár a laboratóriumi vizsgálatok számos egészségi problémára rávilágíthatnak, az általuk nyert adatokat önállóan nem lehet értékelni. A lelet elemzésekor fontos feltérképezni a kórelőzményeket, illetve meg kell vizsgálni, hogy előfordult-e olyan betegség a családban, amelynek öröklődhet a hajlama. Minél több információ áll rendelkezésre a páciensről, annál gyorsabban és pontosabban diagnosztizálni lehet az esetleges betegségeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

Nagyrészt erősen felhős idő várható, hosszabb időszakokra inkább délelőtt csökkenhet a felhőzet. Északon előfordulhat néhol jelentéktelen csapadék. Sokfelé megélénkül, néhol meg is erősödik a keleti, északkeleti szél.A hőmérséklet délután 11 és 15, késő este 6, 11 fok között valószínű. Az ország nagy részén nem vonul át markáns front,

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!