Mérgező, ha így eszed a petrezselymet – hányást, hasmenést, de akár vesekárosodást is okozhat

A petrezselymet rengeteg étel elkészítéséhez használjuk. De vajon akkor is megehetjük, ha már virágzik? Mutatjuk a szakértők figyelmeztetését.

Ehető még a már virágzó petrezselyem? – erre a kérdésre kereste a választ az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. Mint Facebook-posztjukban írták, a petrezselyem egy kétéves fűszernövény, amelynek az első évben még csak a lombja és a gyökere fejlődik ki, a másodikban viszont már virágozni is kezd.

Megehetjük a petrezselymet, ha már virágzik?

„Sok fűszernövény íze megváltozik virágzás után, ennek ellenére továbbra is fogyasztható – ilyen például a bazsalikom vagy a metélőhagyma. A petrezselyem más” – emelték ki a bejegyzésben. A petrezselyem magjaiban ugyanis olyan illóolajat található, amely az apiol nevű, mérgező vegyületet is tartalmazza. A virágzás megindulása után jelentősen megemelkedik az egész növény apioltartalma, így ilyenkor már sem a virágokat, sem a szárat, sem a leveleket nem ajánlott elfogyasztani, nyers és főt állapotban sem!

petrezselyem cserépben
A virágzás megindulása után jelentősen megemelkedik a petrezselyem apioltartalma, amely erősen mérgező. Fotó: Getty Images

„Az apiolmérgezés hányingert, hányást, hasfájást és hasmenést okozhat. Nagyobb mennyiségnél a méreganyag károsíthatja a májat és a vesét, zsírmájat és szövetelhalást is okozhat. Ennek gyanúja esetén azonnal orvoshoz kell fordulni” – idézték a posztban a német Toxikológiai Társaság álláspontját.

Ha nem még virágzik, sok mindenre jó a petrezselyem

Még nem virágzó állapotban egyébként nagyon is érdemes minél többet fogyasztani a petrezselyemből, ugyanis rendkívül egészséges. Jótékony hatásai közül kiemelendő például, hogy

  • magas K-vitamin-tartalma miatt támogatja a csontok egészségét,
  • C-vitamin-tartalma jó hatással van az immunrendszer működésére,
  • enyhe vízhajtó hatása van,
  • segíti az egészséges veseműködést,
  • gyulladásgátló hatása miatt enyhítheti az ízületi fájdalmakat,
  • vastartalma segíthet a vérszegénységben szenvedők állapotának javításában,
  • myricetintartalma miatt csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alma
Kiderült, sokan rosszul eszik az almát – Egy apró hiba terhelheti meg az emésztést
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Főként délelőtt fordulhatnak elő kevésbé felhős, napos tájak, majd délutánra mindenhol megsokasodnak a gomolyfelhők, de kisebb zápor legfeljebb elvétve fordulhat elő. A keleti, délkeleti szél több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 14 és 16 fok között valószínű.Késő estére 4 és 10 fok közé hűl a levegő. Vasárnap enyhébb levegő érkezik, amelyet gyenge melegfronti hatás kísérhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!