Súlyos bajt jelezhetnek a striák

A striák veszélytelen bőrelváltozások a bőr viszonylag rövid időn belüli megnyúlásától. Előfordulhat azonban, hogy egy hormonális betegségre, a Cushing-szindrómára hívják fel a figyelmet.

Hogyan lehet halványabbá tenni a striákat? Részletek itt.

A striák kezdetben vöröses, majd fehér, gyöngyházfényű csíkok, amelyek főként a hason, a csípőn, a combon vagy a fenéken jelennek meg. Keletkezésük oka, hogy a feszességet adó kötőszöveti rostok a bőr hirtelen megnyúlása következtében elveszítik rugalmasságukat, ezért elszakadnak. A panasz előfordulása elsősorban egyéni hajlam kérdése, továbbá érdemes megjegyezni, hogy a kialakult csíkokat teljesen eltüntetni már nem lehet. Az elváltozás igen gyakori pubertáskorban, amikor a gyermekek hirtelen növekedésnek indulnak, de azoknál is felléphet, akik nagyobb súlyfelesleget szedtek magukra, valamint várandósság során is megjelenhetnek az esztétikai gondot jelentő csíkok.

Cushing-szindróma a háttérben

A striák általában ártalmatlan jelenségnek számítanak, megeshet azonban, hogy kialakulásuk hátterében hormonális zavar, úgynevezett Cushing-szindróma áll. "A Cushing-szindróma a mellékvesekéreg által előállított kortizol túltermelődésével jár. Leginkább fiatal felnőtteknél diagnosztizáljuk, ám lényegében bármely életkorban előfordulhat. Hátterében a mellékvesekéregben levő sejtek túlzott működése állhat, de az is előfordulhat, hogy más készteti fokozott munkára a mellékvesekérget, például az agyalapi mirigy daganata. Ha ez utóbbi okozza a problémát, úgy Cushing-kórról beszélünk" - mutatott rá dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek és felnőtt endokrinológusa.

A striák megjelenését hormonzavar is kiválthatja
A striák megjelenését hormonzavar is kiválthatja

A mellékvesekéreg-hormon fokozza a kötőszöveti sejtek aktivitását, ami a fehérjék fokozott lebontását eredményezi. Így a kollagén és az elasztikus rostok megváltoznak, végül pedig kialakulnak a livid striák. A Cushing-szindróma (vagy -kór) jelenlétére sokszor igen nehéz rájönni, mert a kórkép gyakran tünetszegény, míg más esetekben a panaszokat más okoknak tudhatja be a beteg.

A Cushing-szindróma lehetséges tünetei:

  • alacsony testmagasság
  • túlsúly
  • livid striák
  • holdvilágos arc
  • zsírpúp
  • felnőtteknél a libidó hiánya
  • inzulinrezisztencia és 2-es típusú cukorbetegség
  • fáradékonyság, depresszió
  • ödéma
  • magas vérnyomás
  • vékony, sérülékeny bőr
  • fokozott szőrnövekedés
  • menstruációs panaszok

Hogyan lehet kezelni?

A betegség kezeléséhez el kell dönteni, vajon mi is eredményezi a mellékvesekéreg túlműködését. Amennyiben szteroidkúra áll a háttérben, úgy annak abbahagyásával orvosolható a panasz, ám inkább az jellemző, hogy jó- vagy - ritkább esetben - rosszindulatú daganat okozza a problémát. Erről CT/MRI vizsgálattal lehet megbizonyosodni, és ha beigazolódik a gyanú, akkor műtétre van szükség. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy gyógyszeres terápia indokolt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra