Legújabb cikkek
Miért nem tudunk kigyógyulni a náthából?
A téli időszakban a nátha és a megfázás szinte senkit sem kerül el, de vannak, akik a többieknél sokkal lassabban gyógyulnak ki belőle, vagy újra és újra elkapják, és úgy érzik, hogy a téli hónapjaik semmi másból nem állnak, csak betegeskedésből. Ennek többek között az alábbi okai lehetnek.
Ez a gyógyszer már nem annyira hatékony
Manapság már nem indokolt aszpirint szedni a szív- és érrendszeri és a daganatos betegségek elsődleges megelőzése céljából - derült ki egy friss kutatásból. A megelőzésben jelenleg hatékonyabbnak látszódik a sztatinkezelés és a rendszeres szűrővizsgálat.
Még mindig nem tűnt el a lepra
A lepra nem az, aminek gondoljuk - ez a lepra elleni harc világnapjának mottója 2020-ban. A Világ Lepraszervezeteinek Szövetsége (ILEP) idén már 66. éve hívja fel a figyelmet arra, hogy sokan az információhiány, a félreértések és az ősi babonák miatt szenvednek még ma is egy olyan betegségtől, amelynek már el kellett volna tűnnie.
A hasnyálmirigyrák ezért nagyon veszélyes
A hasnyálmirigyrák az egyik legrettegettebb daganatos betegség, mert ötéves túlélésének esélye mindössze 3-5 százalék. Ez azzal is összefügg, hogy az orvosoknak nem volt elég információjuk a kórról, amelynek megértéséhez a kutatók az utóbbi időben végre közelebb kerültek. Így esély nyílhat a hatékonyabb gyógyítására is.
Az okosórájától tudta meg, hogy súlyos beteg
A budapesti férfi nem számított ijesztő üzenetre, mikor felpróbálta a karácsonyra kapott Apple Watch-ot, hiszen semmilyen tünete nem volt. Az óráról azonban bebizonyosodott, hogy a csuklóra csatolható őrangyala, mivel még éppen időben küldte el orvoshoz.
Nincs egyetértés a hálapénz ügyében
Először nem a minisztériumnak, hanem az orvosoknak kellene egyetérteniük a hálapénz kriminalizálásában - mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a Magyar Orvosi Kamara (MOK) legújabb javaslatára reagálva.
Van remény a rákos áttétek leküzdésére
Az S100 kalciumion-kötő fehérjecsalád tagjainak megismerését és működésük megértését tűzték ki célul az ELTE fehérjekutatói. Eredményeik segítenek tisztázni ezen fehérjék szerepét a krónikus gyulladások és daganatos áttétek kialakulásában, valamint új utakat nyitnak meg a melanoma, a reumás artritisz vagy a szöveti fibrózisok felismerésében és kezelésében.
Felmérték a hazai orvosi szakmák állapotát
A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya rendhagyó kötetet jelentett meg A hazai orvosi szakmák helyzete és perspektívái a 21. század elején címmel. Nemcsak feltárták a jelenlegi állapotokat, de konkrét megoldási javaslatokkal is előálltak.
Baj van, kit hívjak?
Mondják, a baj hamar megvan. Ráadásul baj és baj között nagy különbség lehet, különösen, ha az egészségünkről van szó. Nem mindenki jártas az egészségügyi ellátórendszer rejtelmeiben, pedig jó tudni, hogy mely ellátó szervtől, milyen esetekben érdemes segítséget kérni, úgy, hogy az a segítség a lehető leggyorsabban érkezzen.