Pótunokák jelentkezését várják

Olyan önkénteseket várnak, akik szívesen beszélnének néhány szót telefonon a járvány miatt még magányosabbá váló, idős emberekkel.

A koronavírus miatti kijárási korlátozás legnagyobb kárvallottjai azok az idősek, akiknek a személyes kontaktusokon túl szinte alig van lehetőségük kapcsolatot tartani más emberekkel. Az ő megsegítésükre indult el a " Hogy tetszik lenni? " című kezdeményezés, amely az otthonaikban rekedt idős embereket kötné össze telefonon néhány lelkes önkéntessel.

Hogy érzi magát? A HáziPatika.com főoldalán állandó figyelemmel követhetjük az ország hangulatát és vitalitását. A "Hogy érzi magát?" dobozunkban pár kattintással megadhatjuk, hogy milyen fizikai és lelkiállapotban vagyunk, majd megyékre lebontva megnézhetjük azt is, hogy aznap ki milyen választ adott!

Pótunoka kerestetik

A programra a Fesztivál Önkéntes Központ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat várja a jelentkezőket, akiknek vállalniuk kell, hogy telefonon, vagy online videóhívással napi szintű kapcsolatot alakítanak ki egy nagymamával vagy nagypapával. Előtte pszichológusok és szociológusok is felkészítik őket arra, hogy milyen témákról érdemes beszélgetni, illetve mely dolgokat ajánlott inkább elkerülni. A felkészülés részeként alapvető kommunikációs segédletet is biztosítanak az önkéntes "pótunokáknak".

Rengeteg idős ember örülne néhány kedves szónak, akár egy idegentől is. Fotó: Getty Images
Rengeteg idős ember örülne néhány kedves szónak, akár egy idegentől is. Fotó: Getty Images

Magyarországon több mint 750 ezer idős ember él magányosan, az ő életük pedig sokkal nehezebb lett a vírus miatti korlátozó intézkedések bevezetésével. Egy korábbi kutatás szerint a magány és a társadalmi izoláció legalább olyannyira megrövidíthetik az életünket, mint a súlyos elhízás. A programra az alábbi linkre kattintva jelentkezhetünk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!