Koronavírus: mely gyógyszerek lehetnek hatásosak?

Már csaknem kétszázezer áldozata van a koronavírus-járványnak világszerte, a kutatók viszont eddig mégsem találtak általánosan használható gyógymódot. Több készítménnyel folynak jelenleg is vizsgálatok, némelyik biztató eredményekkel.

Napról napra emelkedik a koronavírus áldozatainak száma, a kutatóknak így versenyt kell futniuk az idővel a hatékony gyógymód kidolgozásakor. Jelenleg több mint 150 gyógyszert tesztelnek a koronavírussal fertőzött betegeken, ezek nagy része olyan készítmény, amelyet más betegségek esetén már használnak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakemberei gőzerővel keresik a leghatékonyabb gyógymódokat, sok intézet pedig a betegségből már felgyógyult emberek véréből állítaná elő az ellenanyagot. A gyógymódokat elsősorban három fő csoportban keresik:

  • Antivirális szerek, amelyek közvetlenül a vírus terjedését gátolják a szervezetben;
  • Azimmunrendszertúlműködését gátló készítmények;
  • Antitestek, amelyeket a betegségen már átesett emberek véréből vontak ki.

Dr. Bruce Aylward, az Egészségügyi Világszervezet képviselője szerint a kínai tapasztalatok azt mutatják, hogy a remdesivir az egyik leghatékonyabbnak tűnő készítmény jelenleg. A vírusellenes gyógyszert eredetileg az Ebola kezelésére fejlesztették ki, állatkísérletek viszont azóta igazolták, hogy többfél koronavírus (például a közel-keleti légúti koronavírus) ellen is bevethető. Emiatt remélik azt, hogy a szer a jelenlegi járványt okozó COVID-19 koronavírus ellen is hatékonyan alkalmazható. A Chicagói Egyetem kutatói jelenleg is ezt vizsgálják, az eddigi eredmények pedig bizakodásra adhatnak okot.

Koronavírus: új gyorsteszt a láthatáron Bár pontatlanabb, mint a most használt PCR-tesztek, de gyorsabb, olcsóbb és sokszor lehet megismételni egy mintán a vizsgálatot, így összességében mégis megbízhatóak az eredményei. Kattintson a részletekért!

HIV- és malária-ellenes gyógyszerekkel is próbálkoznak

Bár sok szó esett róla, egyelőre kevés kutatás támasztja alá, hogy a HIV vírusa ellen használt gyógyszerekkel hatékonyan kezelhető lenne a koronavírus is. A laboratóriumi körülmények között végzett vizsgálatok ugyan kedvezően indultak, az embereken végzett tesztek azonban nem a várt eredményt hozták. A készítmények nem gyorsították fel a gyógyulás folyamatát és a halálozási arányt, illetve a szervezetben lévő vírusszintet sem befolyásolták számottevően. A vizsgálatokat azonban nagyon súlyos állapotú betegeken végezték csupán el, így elméletileg előfordulhat, hogy a kevésbé veszélyes eseteknél a gyógyszerek hatékonyabban alkalmazhatóak.

Több készítménnyel is kísérleteznek a kutatók. Fotó: Getty Images
Több készítménnyel is kísérleteznek a kutatók. Fotó: Getty Images

Néhány olyan készítménnyel is kísérleteznek a kutatók, amelyeket korábban a malária kezelésére használtak. A koronavírus elleni hatékonyságukról viszont még szintén kevés bizonyíték áll rendelkezésre. A klórkinin és hidroxi-klórkinin gyógyszereket a malária mellett egy autoimmun betegség, a lupusz, illetve a rheumatoid arthritis kezelésére is használják, mivel segíthet az immunrendszer szabályozásában. Laboratóriumi vizsgálatok igazolták ugyan, hogy ezek képesek gátolni a koronavírust, a WHO szerint ugyanakkor még nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a szer valóban hatékony és veszély nélkül alkalmazható a betegeknél.

A gyógyultak vére is segíthet

Az immunrendszer túlzott reakciója is komoly gondot okozhat, ez ugyanis az egész testben gyulladást válthat ki. Habár a gyulladás segíthet a vírus leküzdésében, túlzott mértékben akár életveszélyes állapotot is eredményezhet - ugyanez a folyamat figyelhető meg a koronavírus esetében is. Emiatt a kutatók a sclerosis multiplex kezelésére is szolgáló béta-interferont is elkezdték vizsgálni, amely csökkentheti a gyulladást. Ezek az interferonok olyan vegyianyagok csoportja, amelyet a test szabadít fel egy vírus támadása alatt.

Más kutatók pedig a vírusból kigyógyult betegek véréből vonnák ki azokat az antitesteket, amelyek már megtanultak hatékonyan küzdeni a fertőzéssel. A terv az, hogy a már igazoltan felgyógyult emberek vérplazmájából készítenek olyan gyógymódot, amely a betegek szervezetét is felkészítheti a vírus elleni harcra.

Bár a felsorolt készítmények mindegyikével folynak kísérletek, a kutatók szerint korai lenne még jóslatokba bocsátkozni arról, hogy mikorra várható hatékony gyógymód. Bár a következő néhány hónapban már pontosabb eredményeket kaphatunk arról, hogy a már létező készítmények mennyire hatékonyak a koronavírus ellen, a tényleges vakcina gyártása sokkal hosszabb folyamat.

Forrás: BBC

Nagylelkű taxis vitte haza a Spanyolországban ragadt olasz lányt. A 22 éves Giada fél napos autóút után érkezett végre haza - történetét az nlc.hu cikkéből is megismerhetjük!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.