A kávé váratlan hatása az ízlelésre

Kávézás hatására erősebben érzékeljük az édes ízeket - állítják dán kutatók.

Egy idei kutatás szerint a kávézás erősíti a csontokat. Részletek itt.

A felfedezés magyarázattal szolgálhat a többi között arra is, miért találják sokan tökéletesen harmonikusnak, egymáshoz illőnek és élvezetesnek a kávé és az étcsokoládé - önmagukban egyébként kesernyés - ízvilágát. Az Aarhus Egyetem egy kutatócsoportja több mint 150 önkéntes bevonásával folytatott le egy kísérletet, aminek során kávéfogyasztást megelőzően és után is tesztelték az alanyok szaglását és ízérzékelését. Az így kapott eredmények szerint a szaglásra nem volt kihatással a népszerű élénkítő, az ízlelésre viszont annál inkább.

A kávé felerősíti az édes ízek érzékelését
A kávé felerősíti az édes ízek érzékelését. Fotó: Getty Images

"Kávézás után tesztelve az embereket azt mutattuk ki, hogy érzékenyebbé váltak az édes ízre, míg a keserű íz iránt kevésbé érzékennyé" - mondta el Alexander Wieck Fjaelstad, a kutatás nyomán megjelent tanulmány egyik szerzője, az egyetem docense. Annak érdekében, hogy kizárhassák a koffein lehetséges, a feltárt változásokban játszott szerepét, a kutatók még egy alkalommal megismételték a kísérletet, ám ezúttal már koffeinmentes kávét adtak a résztvevőknek. Másodjára is azonos eredményeket kaptak, ami arra enged következtetni, hogy nem a koffein felelős a módosult ízérzékelésért.

"Vélhetően a kávé keserű összetevői állnak a hatás mögött" - fogalmazott Fjaelstad. Hozzátette, a felfedezés megmagyarázza, miért sokkal enyhébb az étcsokoládé íze, ha kávé mellé fogyasztjuk. Ilyenkor ugyanis egyszerűen kevésbé érezzük ki a keserű ízt, az édeset pedig erősebben. Persze nem ez felismerés az egyetlen haszna a kísérletnek.

A kutatók szerint minél jobban megértjük szaglásunk és ízlelésünk működését, annál hatékonyabban tudjuk felhasználni ezt a tudást a mindennapokban. Amennyiben például részletesebb képet kapunk arról, miként döntünk a cukor és édesítők mint élelmiszer-adalékok használatáról, úgy talán csökkenthető lehet az ételek cukor- és kalóriatartalma is. Mindez pedig számos embercsoport számára előnyös lehet, beleértve akár az elhízással vagy cukorbetegséggel küzdőket is.

A dán kutatók tanulmánya április 14-én jelent meg a Foods című tudományos folyóiratban.

Forrás: eurekalert.org

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.