Dohányfüst Káros Hatása
A szülői dohányzás később érezteti hatását
A dohányzó szülők gyerekei, akik gyermekkorukban, vagy akár már a méhen belül ki voltak téve a passzív dohányzás ártalmainak, felnőttként nagyobb valószínűséggel szenvednek pitvarfibrillációban - derül ki egy amerikai kutatásból, amely a neves Framingham-tanulmány (Framingham Heart Study) adatait elemezte.
Emberölés miatt perelnék a dohánycégeket
Nem emelnek vádat emberölés és egyéb bűncselekmények miatt a nagyobb dohánycégek ellen Hollandiában, az ügyészség csütörtöki döntése szerint ugyanis az érintett vállalatok megfelelően tájékoztatták a fogyasztókat az egészségügyi kockázatokról.
Gyógyszerkereső
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően délután záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak, de a Délnyugat-Dunántúlon ekkor már csak kis eséllyel lehet csapadék. Estére a Dunántúl nagy részén kiderül az ég, de északkeleten még lehetnek felhős tájak. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15 és 20, másutt 21 és 27 fok között várható. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.