Bizonyították: nagyobb has, kisebb agy

Nemrégiben kiderült, hogy a magas vérnyomás hozzájárul a demencia kialakulásához. A hipertónia egyik kiváltója pedig, mint jól tudjuk, az elhízás. Ráadásul a több testzsír csökkenti az agy méretét egy új tanulmány szerint. Vagy fordítva történik?

A testzsír számos módon kapcsolható az egészségkárosodáshoz, kezdve a szívbetegségek fokozott kockázatától a 2-es típusú diabéteszen át a légzési problémákig. Egy friss tanulmány a szaporodó testzsír és az agy romló állapota között talált összefüggést - írja a Time magazin .

elhízás
A testzsír felszaporodása együtt jár a szürkeállomány csökkenésével

A Neurology folyóiratban közzétett beszámolóban a kutatók az Egyesült Királyság Biobank tanulmányának keretében begyűjtött agyi felvételeket elemezték, amelyek közel 10 ezer embertől származtak. A mostani kutatás során a tudósok összehasonlították a testtömeg-index (BMI), valamint a 2006 és 2010 között készített derék-csípő arány adatokat.

A kövérek agya leépül?

Megállapították , hogy azoknál az embereknél, akiknek a testtömeg-indexe (BMI) magas volt (amelynek határértékét 30 pontban állapították meg), illetve magasabb derék-csípő-arányt mértek, az agy szürkeállományának térfogata alacsonyabb volt, mint az egészségeseké. Ez a hatás még akkor is erős maradt, ha a kutatók más, az agy térfogatát befolyásoló tényezőket is figyelembe vettek, beleértve az életkort, a dohányzást, az oktatást, a fizikai aktivitást és a mentális betegségek történetét.

"Az üzenet, amelyet meg kell értenünk, hogy a túlsúly és az elhízás sokféle hatással van az egészségre, ezért nem meglepő, hogy az elhízás is hatással lesz agyunk egészségére" - jelentette ki Mark Hamer, a Loughborough Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője. Szerinte mind a BMI, mind a derék-csípő arány arra mutat, hogy a különböző testzsírok eltérő módon hatnak az agyra. A BMI általában szól a testzsírról, de mivel a testmagassághoz viszonyítja a súlyt, a magasabb és a nagyobb izomtömegű emberek akkor is magasabb értékeket produkálnak, ha különben soványak. A test középső régiójában a bőr alatt felhalmozódó zsír, amit magas derék-csípő arány jellemez, inkább mutatja az egészségtelen hatást, mivel hajlamos körülvenni a hasi szerveket, például a májat, a gyomrot és a beleket. Ez kiválthatja a gyulladást, amely számos kór kiindulópontja lehet a szívbetegségtől az artritiszig . Hamer megállapításai megerősítették mindezt: a magas BMI-vel és alacsonyabb derék-csípő aránnyal leírható emberek hasonló szürkeállomány-volument mutatnak, mint akik nem híztak el. A magas BMI és a magas derék-csípő arány viszont a legalacsonyabb szürkeállomány-mennyiséget vetíti előre.

Ismét bebizonyosodott: a testmozgás a gyógyszer

Bár az eredmények arra utalnak, hogy az elhízás és az agy volumene között lehetséges az összefüggés, nem állapították meg, hogy a testzsír szükségszerűen változásokat okoz az agyban. Mivel a vizsgálat a résztvevők körében csak a testzsírt és az agyi képeket elemezte egyetlen időpontban, a hatás akár fordított is lehet, azaz az agyi változások lehetnek felelősek az étkezési szokások és a testzsírtömeg változásáért. Ez azt is jelenti, a tanulmány nem tudja megmagyarázni, hogy a hízás milyen hatással lehet a szürkeállomány változására. Míg a szürkeállomány részt vesz a jutalmazási agyi folyamatokban és a viselkedés ellenőrzésének bizonyos aspektusaiban, nem világos, hogy a testzsír a szürkeállomány változásainak hajtóereje-e, vagy azok eredménye.

Az emberek többsége manapság is úgy tekint az elhízásra, mint egy állapotra, nem pedig mint egy betegségre, pedig tény, hogy az elhízás krónikus, visszatérő betegség, amellyel egész életünkön át foglalkozni kell. Részletek!

Ennek megállapításához a kutatóknak időben követniük kell a most vizsgált embereket, és fel kell jegyezniük a testtömeg és az agyi térfogat változását. "Jó lenne látni, hogy a kísérletileg indukált fogyás ténylegesen hatással van-e az agy változására" - mondta Hamer. A követővizsgálatokat azonban nehéz kivitelezni, mert teljesen valószínűtlen, hogy emberek tízezrei rendszeresen (akár évtizedeken át) beszkenneltessék az agyukat.

Mindenesetre a kutatási eredmények megerősítik a soványság előnyeit: nemcsak a szívvel kapcsolatos problémák kockázatának csökkentésében, hanem az agy egészségének fenntartásában is. Hamer közölte, hogy a közelmúltban közzétette azokat az adatokat, amelyek azt mutatják, hogy a fizikai aktivitás hogyan növelheti a szürkeállományt. Tehát a testmozgás lehet az egyik megoldás arra, hogy ellensúlyozzuk az elhízás testünkre és agyunkra gyakorolt negatív hatását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!