Ilyen szerekkel kezelik az avokádót és a banánt

„Ahhoz, hogy a gyümölcsöt hetekig, hónapokig tárolni lehessen, olyan körülményeket kell teremteni, amelyek hatására a gyümölcs életfolyamatai leállnak, vagy nagyon lelassulnak” – ismertette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Mutatjuk, milyen eljárásokkal érik ezt el a déligyümölcsök esetében.

Milyen eljárásokkal tartják frissen a déligyümölcsöket? – ezzel a kérdéssel kereste meg legutóbb egy levélíró a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih). A szakértők teljes válaszát a Nébih Facebook-oldalán találod, az alábbiakban azonban mi is összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat a témában.

avokádó és banán
A tárolás során az egyik fontos tényező, hogy megakadályozzák a gyümölcs fonnyadását. Fotó: Getty Images

Így lassítják le az érést

Az úgynevezett „utóérő” gyümölcsöket – amelyek még leszedés után is érnek – éretlenül takarítják be, és csak a fogyasztás előtt érlelik be. Ilyen például a banán és az avokádó. A nem utóérő terményeket, például a narancsot viszont már éretten szedik le. Az érési folyamatokat alapvetően a hőmérséklet csökkentésével, azaz hűtéssel, valamint a tárolóban lévő levegő összetételének szabályozásával tudják leállítani, vagy legalább lelassítani.

A tárolás során az egyik fontos tényező, hogy megakadályozzák a gyümölcs vízveszteségét, vagyis fonnyadását, másrészt pedig a romlást és penészedést okozó gombáktól is meg kell védeni a termést. A kettőt azonban nem könnyű feladat egyszerre megoldani: a fonnyadás legjobb ellenszere ugyanis a magas páratartalom, az viszont kifejezetten kedvez a penészgombáknak. A betakarítás után tehát egy többlépcsős eljárásnak vetik alá a déligyümölcsöket.

  1. Beállítják a megfelelő hűtési hőmérsékletet.
  2. A fonnyadás elkerülésére érdekében 90 százalék körüli páratartalmat teremtenek.
  3. A légtér oxigéntartalmát lecsökkentik, a szén-dioxid-tartalmát pedig kissé megemelik.
  4. Forró vízzel és/vagy szódabikarbónás, timsós vagy klóros vizes áztatással fertőtlenítik a gyümölcsöket.
  5. Kifejezetten erre a célra engedélyezett gombaölő szerekkel is kezelik a gyümölcs héját.
  6. A termésre végül egy vékony viaszbevonat kerül, amely meggátolja a gyümölcs légzését, illetve megakadályozza a fonnyadást és a gombák héjba való bejutását. 

„A fentiekből következik, hogy a déligyümölcsök esetében számíthatunk arra, hogy a terméket valamilyen tárolhatóságot növelő kezelésnek vetették alá. Az esetek jelentős részében ez nem jelent különösebb problémát vagy kockázatot, mert a termék meghámozásával a héjon maradt anyagokat is eltávolítjuk” – írta a Nébih.

Rosszat teszel magadnak, ha így fogyasztod a banánt
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a smoothie-k és a tejes-gyümölcsös turmixok. Ez nem is csoda, hiszen nemcsak frissítők és egészségesek, de nagyon finomak is. Egy új kutatás eredményei szerint azonban jobban járunk, ha nem teszünk az italba banánt a bogyós gyümölcsök mellé. Mutatjuk, miért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!