Mutatjuk, miért ne kezdjük diétával az évet

Ideje elfelejteni a villámdiétákat és a fogyókúrát. De mit tegyünk helyette?

Az ünnepi időszakban jellemző dőzsölést követően a legtöbben január elsején megfogadjuk , hogy ettől a naptól bizony változtatunk étkezésünkön. Van, aki a cukorról akar lemondani, más a fehér lisztről, megint más mindkettőről, de persze olyan is akad, aki konkrét diétát szemel ki magának, mondván, hogy mostantól csak és kizárólag aszerint fog étkezni.

Télen mindenki hajlamosabb egy kicsit elengedni magát, kutatások bizonyították, hogy évente nagyjából fél kilót szedünk fel ezekben a hónapokban. A téli hízás elleni tippekről ide kattintva olvashat bővebben.

A brit Metro portálnak nyilatkozó Tamara Willner dietetikus szerint viszont ezek a korlátozások és fogyókúrák az esetek elég nagy többségében nem vezetnek el az áhított célhoz, ugyanis egyrészt túl hirtelen állítunk túl magas elvárásokat önmagunk elé, másrészt pedig a legtöbb szigorú diéta hosszú távon nem fenntartható.

Egy korábbi kutatás szerint a kemény fogyókúrával karcsúsodni vágyók kétharmada szedi vissza a leadott kilókat, vagy még több pluszkilót, miután leáll a diétával. Ennek pedig általában önostorozás a vége, hogy elbuktunk, nem vagyunk elég jók. Sőt, az étellel is egészségtelen kapcsolat alakulhat ki, elkezdhetjük ellenségnek tekinteni a legfinomabb falatokat is.

új év diéta fogyókúra táplálkozás
Egy pohár natúr joghurt egészséges nassolnivaló lehet. Fotó: Getty Images

Mit tehetünk diéta helyett?

Hogy ez biztosan ne következzen be, ideje olyan változásokban gondolkodni, amelyek hosszú távon segítenek egészségesebbé és karcsúbbá válni. Ajánlott például az étkezéseket előre megtervezni, illetve minden étel mellé több zöldséget fogyasztani, mint eddig. Az étkezésekre szánjunk legalább 15 percet. A szénsavas üdítőket cseréljük vízre vagy cukormentes teára, ha pedig néha engedélyezünk magunknak egy-egy pohár alkoholt, utána kortyoljunk el egy pohár vizet. Ha nasira vágynánk, az sem tilos, de ügyeljünk arra, hogy ne feldolgozott élelmiszerek közül válasszunk, együnk inkább egy szelet sajtot, magvakat, dióféléket, főtt tojást, gyümölcsöt vagy natúr joghurtot bogyós gyümölcsökkel.

Jó, ha a napot 10 perc sétával tudjuk kezdeni - a természetben vagy a közeli parkban -, és amikor csak tehetjük, a nap további részében is mozogjunk. Munka közben is álljunk fel óránként egy-két percre, és ugráljunk, fussunk helyben, nyújtsunk, vagy guggoljunk le néhányszor. Ha azon kapjuk magunkat, hogy negatívan gondolunk magunkra, illetve a külsőnkre, akkor próbáljuk ezeket a gondolatokat rögtön pozitívakkal helyettesíteni. Este pedig tegyük le okostelefonunkat, tabletünket, és kapcsoljuk ki a tévét - elalvás előtt egy órával már ne a kütyüinket nyomkodjuk, hanem próbáljunk olvasással vagy meditációval ellazulni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!