Mit egyenek a 20-as és 30-as éveikben járók?

Egyáltalán nem mindegy, hogy bizonyos életkorokban milyen élelmiszereket fogyasztunk: egyes tápanyagok ugyanis az életünk egyes szakaszaiban fontosabbak lehetnek. Kétrészes sorozatunk első részében azt tekintjük át, hogyan táplálkozzanak a tinik, a 20-as, illetve a 30-as éveikben járók.

Azt mindannyian jól tudjuk, hogy az eltérő életkorú embereknek különböző mennyiségben van szüksége bizonyos tápanyagokra, vitaminokra , ásványi anyagokra. Ezek a változások igyekeznek követni az eltérő igényeket, melyek összefüggnek például az életmóddal, a fejlődéssel, vagy éppen azzal, hogy az adott életkorban mely betegségek a leggyakoribbak. Természetesen, a megfelelő táplálkozás a jövő szempontjából is fontos: minél egészségesebben táplálkozunk, minél többet veszünk magunkhoz bizonyos tápanyagokból, annál hatékonyabban vagyunk képesek csökkenteni annak az esélyét, hogy kialakuljanak nálunk a leggyakoribb krónikus betegségek.

A pattanások kialakulásának hátterében rengeteg dolog állhat, a hormonális hatásoktól az allergiákig. A kiváltó okok között lehet az is, amit eszünk. Lássuk, mit együnk és mit ne! A tinédzserek még növésben vannak, ezért például több vérszegénységet . A tiniknek érdemes többször vörös húst, például sovány marhát enni, emellett építsék be többször az étrendjükbe a hüvelyeseket, olajos magvakat és sötétzöld leveles zöldségeket. Az olajos magvak, a tojás, valamint a tengeri herkentyűk cinkben és szelénben gazdagok, ez nagyon fontos az immunrendszer egészséges működéséhez, illetve a bőrre is jó hatással van – a cink- és szelénszegény étrend egyik következménye a pattanásos, gyulladt bőr lehet.

Húszas éveinkben érdemes több bogyós gyümölcsöt fogyasztani

A húszas éveinkben jobban élvezzük az életet, gyakrabban eszünk omega-3 zsírsavat találhatunk.

A harmincas évek nagyon sok embernél a családalapításról, a gyermeknevelésről szólnak, a nőknek rengeteg különböző feladattal kell szembenézniük, ezért olyan ételeket érdemes fogyasztaniuk, amelyek vitaminokban, ásványi anyagokban gazdagok – ez különösen akkor fontos, ha gyermeket várnak vagy szoptatnak .

A harmincas években emellett elkezdődhet az anyagcsere lassulása, az öregedés első jeleit és észrevehetjük magunkon, ezért érdemes minél több öregedést lassító antioxidánst biztosítani a szervezetünknek. Mondjunk le tehát a finomított szénhidrátokban gazdag ételekről, a plusz kilóktól ugyanis egyre nehezebb lesz megszabadulni. A B-vitaminokban gazdag élelmiszerek, például a teljes kiőrlésű gabonafélék, a zab, a tojás, a sötétzöld leveles zöldségek a fáradékonyság ellen is felveszik a küzdelmet. Az olajos magvak pedig tápanyagokban gazdag, egészséges nassolnivalót jelenthetnek.

A második részben arról olvashatnak, hogyan érdemes táplálkozni a 40-es, 50-es és 60-as éveikben lévőknek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!