Ennyit tévézhet egy kisgyerek

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) először fogalmazott meg öt év alatti gyermekek számára ajánlást a fizikai aktivitással, mozgásszegény viselkedéssel és az alvással kapcsolatban.

Az WHO új ajánlása szerint kétéves koruk előtt ne ültessék semmilyen képernyő elé passzívan a gyerekeket a szülők, gondviselők. A nemzetközi szervezet szerint 2 és 4 éves kor között is legfeljebb napi egy órát, de inkább kevesebb képernyő előtt eltöltött időt engedélyezzenek a szülők a gyerekeknek - ideértve a számítógépes játékokat is.

Küzdelem a mozgásszegény életmód ellen

Az új ajánlásokkal a szervezet a gyermekkori mozgásszegénység ellen küzd, mivel a kevés mozgás, testedzés globálisan vezető kockázati tényezője az idő előtti halálozásnak és az elhízás okozta betegségeknek.

gyerek, kisgyerek, tévézés, tévénézés, WHO, ajánlások
Kétéves kor alatt nem ajánlott a tévézés. Fotó: 123rf

Az ajánlások között szerepel, hogy a kisbabák egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt, sokat mozogjanak, és naponta legalább harminc percig feküdjenek a hasukon. Az újszülöttek számára fontos a 14-17 óra alvás, négy és 11 hónapos kor között pedig 12-16 óra alvás ajánlott. A szakértők továbbá azt javasolják, hogy az ebben a korosztályban lévő gyerekek egyszerre egy óránál többet ne töltsenek babakocsiban, ülésben vagy babahordóban.

A WHO az ajánlásokat a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján fogalmazta meg. A képernyő előtt töltött idővel kapcsolatban azonban továbbra sem született olyan meghatározó kutatás, amely egyértelműen megállapítaná, milyen károsodásokat okoz, illetve milyen haszna lehet. A számítógépezés hatásairól pedig itt olvashat!

Az egy és két év közötti kisgyerekek számára napi legalább három órás fizikai aktivitást , legfeljebb egy órai képernyőidőt és 10-13 óra alvást ajánl a WHO. Ebben a korcsoportban szintén nem ajánlott egyszerre egy óránál hosszabb időre korlátozni a gyerekek mozgását, például a kocsiülésbe bekötve.

A fejlesztésre kell törekedni

A passzívan a képernyő előtt töltött időt inkább változtassák értékes együttlétté, például olvassanak a gyerekeknek, mert az fejleszti a nyelvi készségeiket - tanácsolja a szülőknek Juana Willumsen, az ajánlások egyik kidolgozója.

A szakértő szerint megengedhetőek az olyan tévés gyermekprogramok, amelyek arra biztatják a kicsiket, hogy mozogjanak, de ezeket is jobb, ha a szülő vagy gondviselő együtt nézi a gyerekkel, és segít a feladatokban.

Az Egyesült Államokban 18 hónapos kor előtt nem ajánlják a gyerekeknek a képernyőnézést, Kanadában kétéves kor a határ. Nagy-Britanniában nincs ilyen hivatalosan ajánlott limit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!