ADHD: hónapok óta hiánycikk egy fontos gyógyszer

Október végéig még biztosan kitart a hiány az atomoxetin hatóanyagú, a figyelemhiányos hiperaktivitás (ADHD) kezelésére szolgáló gyógyszerből, amelynek helyettesítő készítménye sincs.

Több család már augusztus elején azzal kereste meg az RTL Híradót, hogy a készítmény hosszabb ideje nehezen vagy egyáltalán nem érhető el a hazai gyógyszertárakban. Akkor a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészti Központ (NNGYK) azt közölte a csatorna megkeresésére, hogy a szer több hatáserősségű kiszerelése is egy héten belül megérkezik a patikákba. Ennek ellenére a gyógyszer ma is hiánycikk.

Az RTL Híradó csütörtök esti adásában arról számolt be, hogy ugyan több gyógyszertárat is felhívtak telefonon, de mindenhonnan azt a választ kapták, hogy a készítmény nem kapható, illetve helyettesíteni sem lehet semmivel. Volt, ahol azt ajánlották, hogy próbálják meg külföldről beszerezni. Több környező országban ugyanis elérhető ugyanez a hatóanyag, de csak jelentős árkülönbséggel.

Egy, a műsorban nyilatkozó édesanya például azt mondta, Ausztriából be lehet hozatni az atomoxetint. Míg azonban itthon tb-támogatással 7 ezer forintért meg tudták korábban vásárolni 9 éves ADHD-s kislányának az egy hónapra elegendő kiszerelést, addig külföldről ugyanez 30 forint lenne. Szükségük lenne viszont rá, mert lánya állapotán sokat javított a szer. Először a tavalyi tanév első félévében kezdte szedni, a második félévben pedig tanárai elmondása szerint is szinte szárnyalt az órákon.

Az NNGYK most azt válaszolta az RTL Híradó megkeresésére, hogy a forgalomba hozatali engedély jogosultja október 31-ig jelentett átmeneti hiányt, aminek hátterében egész Európára kiterjedő gyártási probléma áll. Arra kérdésre, hogy ha külföldön elérhető a hatóanyag, miért nem forgalmazzák itthon is az ott forgalmazott gyógyszereket, nem reagált az NNGYK.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de délen és keleten szakadozottabb marad a felhőzet, illetve napközben fokozatosan ritkul, egyes részeken fel is oszlik a köd, így arrafelé hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A szitálás mellett északon néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 3 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős déli és keleti tájakon ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!