Aggasztó látni, mennyit aggódunk

A britek öt évet aggódással töltenek életükből, állítja egy gyógynövényalapú termékekkel foglalkozó cég kutatása.

A kutatás alapját képező felmérésből kiderül: az emberek 86 százaléka aggódó típusnak tartja magát, a nap huszonnégy órájából 1 óra 50 percet feszengéssel és aggódással töltünk, ez egy héten 12 óra 53 percet jelent, a felnőttkor 64 évéből pedig 4 évet és 11 hónapot – írja a Daily Mail .

A borús gondolatok elsősorban a munka körül járnak, a lista elején emellett még a következő okok állnak (sorrendben): pénzügyi problémák, elkésni valahonnan, szeretteink egészségi állapota, saját egészségi állapotunk, párkapcsolati problémáink , lekésni a buszt vagy vonatot, nem ébredni fel az ébresztőóránkra, hogyan nézünk ki, illetve mennyire van biztonságban a családunk.

A 2000 szigetországi lakos megkérdezésével végzett kutatásból az is kiderül, hogy 84 százalékuk rosszabbul is alszik az aggódás miatt. Kétharmaduk aggódik annyira, hogy ez befolyásolta már az egészségi állapotukat, de az állandó aggodalom vezetett veszekedéshez, szakításhoz, illetve kirúgáshoz is.

Túl sokat aggódunk, szorongunk

Míg az emberek egyharmada meg is osztja gondjait másokkal, a megkérdezettek negyede azt állítja: problémáját megtartja magának és nem beszél erről – igaz, 72 százalékuk úgy véli, kevesebbet aggódna dolgok miatt, ha másnak is elmondaná félelmeit . Az emberek mindemellett tudják, hogy nem jó ez így: 80 százalékuk tisztában van azzal, hogy túl sokat aggodalmaskodik, 76 százalék pedig azt is elmondta, minél idősebbek lesznek, a helyzet annál rosszabb.

Az emberek 70 százaléka megpróbálja megnyugtatni magát, amikor aggódik valami miatt: akik nem családjukkal vagy barátjukkal beszélik meg a problémákat, azok általában sportolni kezdenek , séltálni mennek. Rosszabb esetben csak remélik, hogy el tudják felejteni az aggódás kiváltó okát.

A felmérést készítő Rescue Remedy szóvivője szerint “aggasztó azt látni, hogy életünk hány százalékát töltjük el az aggódással és ez mennyire hatással van emberi kapcsolatainkra, illetve mennyire kimerültté és ingerlékennyé tud tenni.” Mindenkinek fontos lenne megtanulni kezelni problémáit és aggodalmait, hogy aggódásmentesen tudjuk tölteni életünk lehető legnagyobb részét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!