Ön felismerné a stroke tüneteit?

A szélütés évente több millió embert is érinthet világszerte, és ha nem ismerik fel időben, illetve nem teszik meg a kellő lépéseket, akkor nagyon súlyos, halálos következményei is lehetnek. Sajnos az emberek nagy része még mindig nincs tisztában a stroke tüneteivel.

A 45 éven aluliak 73 százaléka nem fordulna orvoshoz akkor, ha a stroke-ra utaló jeleket tapasztalna, inkább minimum három órát várna, hogy jobban legyen. Ez azonban rendkívül veszélyes lehet, hiszen éppen az első időszak a legfontosabb a későbbi felépülés szempontjából – derítette ki egy új amerikai kutatás.

„Sajnos, nagyon sokan alábecsülik az agyvérzést , és nincsenek tisztában azzal sem, hogy pontosan milyen tünetekkel jár együtt ez a betegség. A stroke esetében kiemelten fontos, hogy időben orvoshoz kerüljön a beteg, hiszen ezzel megelőzhetjük a komolyabb károsodásokat. Azonban a felmérésünkből kiderült, hogy nagyon sokan inkább arra várnának, hogy jobban legyenek” – mondta dr. David Liebeskind neurológus professzor, a Ronald Reagan UCLA Medical Center neurovaszkuláris kutatóközpontjának igazgatója.

A figyelmen kívül hagyott stroke komoly következményekkel járhat

A stroke egyik leggyakoribb fajtájának a műtéti kezelésében történt áttörés. Egy glasgow-i kongresszuson a résztvevők többször is tapssal szakították meg - szokatlan ez a hasonló rendezvényeken - az új sebészeti eljárás kidolgozóit. „Az agy rendkívül érzékenyen reagál az oxigénhiányra, illetve a vérzésekre, és minél többet várnak valakinél arra, hogy megkezdjék a stroke utáni kezelést, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy visszafordíthatatlan károsodás következik be.”

A mostani kutatásban több mint 1000 embert kérdeztek meg arról, mit tenne akkor, ha gyengeséget, zsibbadást , beszéd- vagy látászavarokat tapasztalna meg (ezek mind az agyvérzés jellegzetes tünetei). A 45 éven aluliak 73 százaléka mondta azt, hogy nem fordulna orvoshoz, inkább megvárná, hogy jobban lesz-e.

„Ez arra a komoly problémára is utal, hogy az emberek nagy része még mindig nincs tisztában sem a stroke tüneteivel, sem pedig azzal, hogy milyen súlyos probléma ez, és pontosan mit kell tenni, mikor kell orvoshoz fordulni” – mondta Liebeskind, aki szerint az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt a fiatalabb korosztályba tartozó stroke-os betegek aránya.

Az úgynevezett ischémiás stroke bármely életkorban előfordulhat, és összefüggésbe hozható például a magas vérnyomással, a cukorbetegséggel, a dohányzással vagy a túlsúllyal. Az agyvérzés leggyakoribb és legjellegzetesebb tünetei közé tartozik az arc egyik felének bénulása, a száj lefittyedése, az izomgyengeség (főleg a kar gyengesége), illetve a beszédzavarok. Ha ezeket tapasztaljuk, érdemes azonnal mentőt hívni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!