A betegeket is figyelik a kórházak új ellenőrei

Legalább kétfős mobil ellenőri csoportokat küldhet a kórházakba a Belügyminisztérium a következő napoktól, akik az orvosok és szakdolgozók mellett a betegeket is ellenőrizhetik.

Az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók munkáját és kórházi jelenlétét mostantól váratlanul ellenőrizhetik, a hét akármelyik napján - írja cikkében a Válasz Online. A betegek jelenlétét is ellenőrzik majd a küldöttek.

A lap emlékeztetett: Takács Péter egészségügyért felelős belügyi államtitkár korábban több konferencián is arról beszélt, tudomásuk van róla, hogy az állami egészségügyi dolgozók munkaidőben a magánszektorban maszekolnak. Már tavaly bejelentették, hogy ennek kiszűrésére elektronikus munkaidő-nyilvántartást vezetnek be a kórházakban és a szakrendelőkben.

beteg, orvos
Legalább kétfős mobil ellenőri csoportokat küldhet a kórházakba a Belügyminisztérium. Fotó: Getty Images

A napokban pedig valamennyi állami egészségügyi intézmény levelet kapott az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjétől, amelyben bejelentik, hogy az Egészségügyi Ellenőrzésfelügyeleti Szolgálat Főosztály idén folyamatosan ellenőrzi „az egészségügyi dolgozói és a beteg jelenlétet az egészségügyi intézményekben és szolgáltatóknál”. A tavaly év végén módosított OKFŐ-utasítás szerint mobil ellenőri egységeket hoznak létre, amelyek a hét bármely napján, tehát munkaszüneti napokon és a nap bármely órájában az egészségügyi intézmény bármelyik részlegén megjelenhetnek, igazoltathatják a személyzetet, belenézhetnek az egészségügyi dokumentációba és arról másolatot is készíthetnek.

Az OKFŐ vélhetően azért rendeli el a betegek ellenőrzését is, mert a kórházak csak akkor kapják meg az ellátottak utáni finanszírozást, ha a pácienseik bent fekszenek az intézményben annyi napot, amennyit egy-egy beavatkozásnál előírnak. A modern eljárásokkal azonban már nincs szükség olyan hosszú ápolásra, ám a szabályokat nem módosították, ezért gyakran előfordul, hogy előbb hazaengedik a kórházból a betegeket, miközben papíron még az intézményben vannak. Például pénteken már távozhat a biztosított, de a dokumentációban hétfő reggeli elbocsátás szerepel. Vélhetően erre utal, hogy megvizsgálják, „az állami finanszírozásnak megfelelően vannak-e a betegek a medikai rendszerben nyilvántartva” - írja a lap.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +14 °C

Előbb az északkeleti harmadban, később délnyugaton válik erőteljessé a gomolyfelhő-képződés. Ezeken a részeken egyre több helyen várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán hűvösebb maradhat az idő. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra