Bruce Willis nagyjából
másfél éve vonult vissza a filmezéstől, mert a hatvannyolc éves színésznél frontotemporális
demenciát (FTD) diagnosztizáltak. Ez a
típusú demencia egy kevésbé gyakori előfordulású betegség, mely a viselkedés, a
személyiség és a nyelvi képességek rohamos romlásával jár. Míg ő szerencsés, és
otthonában gondoskodnak róla, addig más, hasonló helyzetben lévő idős ember
külső segítségre szorul. A hozzátartozók egy idő után nem tudják biztosítani sem
a lelki, sem a fizikai támogatást és intézményi segítséget kérnek.
„Akár otthon, akár intézményben kerül sor egy idős, demens ember gondozására, több pilléren kell nyugodnia a gondoskodásnak. Az idős embert, mint személyt helyezzük a középpontba - magyarázza Buda Annamária, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat intézményvezetője - Az ő múltja, múltjának ismerete adhat magyarázatot azokra a megnyilvánulásokra, amelyeket talán mi nem érthetünk. Például, ha valaki fiatal korában állatokat gondozott, és a jelenben - akár egy társasházban élve - szeretne elindulni etetni, akkor ennek a késztetésnek a gyökereit a múltjában találjuk meg. Ezekben a helyzetekben az ellenkezés, a meggyőzés nem segít, valahogy humorral terelve lehet a jelen helyzetbe orientálni őt. A humort nem fogják érteni, de a jókedvet, mosolyt, a pozitív érzéseket igen. Ez talán nekünk is segít könnyebben venni a dolgokat.
A kutatásoknak köszönhetően egyre többet ismeretünk van erről a titokzatos betegségről. De laikus kiadványok is elérhetők, és az egészségügyi, a szociális, és a civil szolgáltatók is működtetnek szakértelemmel készített honlapokat, információs platformokat.
A legszükségesebb "hozzávaló" ezzel együtt a türelem. "Gyakori, hogy ugyanazok a szituációk akár egy órán belül többször ismétlődnek, vagy ugyanazt az információt, akár öt perc múlva megkérdezi a beteg - mondja a szakember. - Ilyenkor a meggyőzés nem segít, és az sem, ha azt mondjuk: "de hiszen az előbb mondtam". Egy-egy információ ugyanis ilyen rövid idő alatt is eltűnik egy demens idős gondolataiból."
A várható élettartam növekedésével a társadalmakban, és így az ellátórendszerben is egyre több demens ember jelenik meg. Vannak olyan országok, ahol a kormányzatok azt támogatják, hogy a lehető legtovább maradjon valaki az otthonában, és a környezet kialakítását, illetve a gondozó személyzetet finanszírozzák. Nálunk a családok többsége azonban önerőből nem tudja megoldani az otthoni gondozást. "A hozzátartozók dolgoznak. A kis társasházi lakások pedig nem alkalmasak az együttélésre a demens családtaggal, ez nagyon megterheli a családok életét. Így az igény valóban nagyon nagy” – erősíti meg Buda Annamária.
Anafilaxia: te felismernéd a tüneteit?
Az idős,
demenciában szenvedő ember hamar rászorul a közvetlen környezet, a
családtagok támogatására. Az ágyhoz
kötöttség általában kritikus pont, ami már a teljes kiszolgáltatottság
állapotát jelenti. Meghatározó váltás, hogy az alapvetően
gondoskodó-törődő szerepből egyfajta „gondozott” szerepbe kerül, a gyerekei
ápolására szorulhat, és így fokozott függőséget kényszerül megélni.
A szerepváltás megélése nagyban függ a szülő gyerekeihez való eredeti viszonyától, és attól is, hogy valaki mennyire képes elfogadni a ráutaltságot. Ha nehezebben, akkor düh, szorongás, irigység keletkezhet benne, ami akár agresszív megnyilvánulásokhoz vezethet. Ami pedig a másik oldalt illeti, hozzátartozóként a rémület és a kétségbeesés lesz úrrá rajtunk az első jelek megtapasztalásától kezdve. "Nagyon nehéz szembesülni azzal, hogy az anyánk, apánk, a férjünk, feleségünk fokozatosan elveszíti az általunk megismert, szeretett, tisztelt személyiségét, és mi is elvesztjük vele a kapcsolatot. Sok esetben méltatlan helyzetek adódnak, ami miatt szégyellik magukat a hozzátartozók, egyfajta megbélyegzésként élik meg. Pedig ami történik, az kizárólag az állapotból fakad. Senki sem felelős érte, sem a demens beteg, sem a hozzátartozók. Szabad megengedni maguknak a negatív érzéseket, de idővel meg kell barátkozni a helyzettel, mert nem fogunk tudni támogatást nyújtani, ha magunk „belerokkanunk” - tanácsolja a szakember.
Javaslatok a természetes öregedési folyamattal együtt járó memóriaváltozások hatásainak kivédésére:
- Építsen be minél több rutint a mindennapokba.
- Rögzítse naptárban a fontos információkat, eseményeket, feladatokat.
- Mindennek legyen meg a helye: például mindig ugyanarra a helyre tegye a kulcsait az ajtó mellett.
- Ismételje meg az információkat: például ismételje meg többször azon emberek nevét, akikkel találkozott.
- Ismételje el az abc-t fejben, akár naponta többször. Ez segíti a megfelelő szavak gyors felidézését.
- A könnyebb megjegyezhetőség és a felidézhetőség érdekében az új információkat társítsa már ismert dolgokhoz.
- Használja érzékszerveit. Erős vizuális képességek esetén éljen képtársítással.
- Segítsen másoknak a tanulásban, vagy meséljen történeteket.
- Ragadjon meg minden alkalmat, amely segítheti megőrizni szellemi frissességét és erősítheti memorizáló képességeit. (forrás: felejtek.hu)
„Az idősotthonban, ahol dolgozom, különös dolgok történnek velünk nap mint nap. Az irodámmal szemben lakott Erzsi néni, aki napjában többször ruhát váltott, és tudtam, hogy ilyenkor ’indul a buszhoz, Nyíregyházára’. Karon fogtam, és a folyosón kicsit távolabb lévő pihenőhelyre mentem vele, hogy itt várakozhat. Persze azt sosem mondtam, hogy a buszra, mert nem akartam valótlant mondani. Aztán egy idő után érte mentem, és megkérdeztem, nem fáradt-e, nem szeretne-e lepihenni. Akkor mondta, hogy nem jön a busz, menjünk haza. Visszakísértem a szobájába, és ő békésen várt az újabb öltözéséig, indulásáig. Egy másik ellátottunk, fiatalon rendőr volt. Az ebédlőnk közelében volt a lakrésze. Mindig kijött, és „szolgálatba” helyezte magát. Figyelt, beszámolt, rendet tartott. Amikor jött az ebéd utáni pihenés ideje, jeleztük számára, hogy lejárt mára a szolgálat. Megköszöntük a munkáját, ő pedig elment pihenni. Ha látjuk benne a szeretett személyt, akkor meg tudjuk szeretni a furcsa történéseket is.”
Legjobban: