Meglepő módon helyettesíthetik az antibiotikumot

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem is részt vesz abban a nemzetközi kutatásban, melynek célja az antibiotikumok észszerűbb használata az állattenyésztésben.

Az állatgyógyászatban használt antibiotikumok kiváltását célzó projekten dolgozik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológiai Intézet (MATE GBI) Mikrobiológia és Alkalmazott Biotechnológia Tanszéke egy nemzetközi konzorcium tagjaként - közölte az intézmény. Az eljárás kidolgozására indított NeoGiANT nevű projekt 9,3 millió eurós (körülbelül 3,4 milliárd forint) költségéhez az Európai Bizottság majdnem 8,4 millió euróval (több mint 3 milliárd forint) járul hozzá.

Kevesebb antibiotikumot használnának az állatokon a jövőben. Fotó: Getty Images
Kevesebb antibiotikumot használnának az állatokon a jövőben. Fotó: Getty Images

Szőlőtörkölyből kinyert vegyület segíthet<br /><strong></strong>

Állatkísérletek : szükségek vagy sem?

A tájékoztatás szerint a szőlőtörkölyből kinyerhető polifenolok felhasználásával antibiotikumokat és szintetikus vegyületeket válthatnak ki, így mellékhatásoktól mentesen gyógyíthatók a szarvasmarha-, sertés- és baromfi-tenyésztésben, valamint az akvakultúrában jelentkező egyes betegségek. Az eljárás előnyeként említették, hogy élelmiszeripari hulladékot hasznosít káros vegyszerek nélkül, energiahatékony módon. Végeredményben tehát - mint írták - elősegítheti a fenntartható élelmiszer-előállítást, a NeoGiANT tehát az erőforrás- és klímatudatos termeléshez is hozzájárulhat.

Az Európai Bizottság honlapja szerint az együttműködés 8 európai országból és Argentínából 20 résztvevőre terjed ki. A 2025 szeptemberéig tartó projekt koordinátora a spanyolországi Santiago de Compostela egyeteme.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Dr. Google beelőzte Dr. House-t - ömlik a pénzünk a magánegészségügybe
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A felhőzet csökken, a záporok lecsengenek. A Dunántúl nyugati, délnyugati részén, valamint a középső országrészben lévő konvergenciában maradnak vastagabb felhők az égen, és ezeken a helyeken fordulhat elő még kevés helyen csapadék. Az északi, északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban csak a Bakonyban és a Balatonnál fordulhatnak elő erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között, a hidegre hajlamos északi, északkeleti helyeken kevéssel 10 fok alatt alakul. Az előrejelzések szerint napközben enyhe hidegfronti hatás jelentkezik a térségben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra