Mennyi pénzt spórolhatunk évente a közlekedésen?

Minden élethelyzetnek megvan az ideális közlekedési eszköze, ezért a Jövő Mobilitása Szövetség szerint az embereknek mindig mérlegelnie kell, hogy például az autó, a kerékpár, a gyaloglás vagy éppen a vonat-e a legjobb megoldás.

Nem autósok, tömegközlekedők és kerékpárosok, hanem közlekedők vannak az utakon – hangsúlyozta közleményben a szövetség. „Sokkal nagyobb átjárhatóságra van szükség a közlekedési módok között, hogy hatékonyabb lehessen az életünk. Minden élethelyzetnek megvan a maga legalkalmasabb közlekedési eszköze, a célunk az, hogy mindenki sokféle közlekedési eszközt használjon” – mutatott rá Pukler Gábor, a szövetség elnöke. Hozzátette, most a városi közlekedés fejlesztésére fordítanak kiemelt figyelmet. Arra szeretnének rávilágítani, hogy egyre szélesebb a lehetőségek tárháza az autón túl is, az egyéni közlekedésbe pedig érdemes minél több megoldást is beépíteni, hiszen ezeket választva sokszor sokkal olcsóbb, gyorsabb, stresszmentesebb vagy kényelmesebb lehet a célhoz való eljutás.

forgalmi dugó, autó, fiatal nő
Időt és pénzt spórolhatunk, ha tudatosabban választjuk meg közlekedési eszközeinket. Fotó: Getty Images

Magyarországon 1000 lakosra 420 autó jut, amelyeknek 0,77 százaléka tisztán elektromos hajtású. Az autósok közül nagyon sokan csak hétvégén használják gépjárművüket, egy felmérés szerint az autóvezetők többsége – 67 százaléka – kevesebb mint 20 kilométert tesz meg a kocsijával naponta, felük alig 10 kilométert, miközben a saját tulajdonú autók fenntartási költségei a parkolás közben is ugyanúgy felmerülnek. A statisztikai adatok alapján egy átlagos háztartásban a kiadások között – 11-12 százalékos aránnyal – a közlekedés a harmadik legnagyobb tétel, amiből a szövetség szerint az is következik, hogy tudatos közlekedéssel évente több tíz-, illetve akár százezer forintos megtakarítást is el lehet érni.

Jobb a bérelt, mint a saját autó?

A szövetség közölte: költség és fenntarthatósági szempontból a gyaloglás és a kerékpározás áll az első helyen, ezután a tömegközlekedés, ezen belül a kötöttpályás járművek következnek. A gyaloglásnak és a kerékpározásnak pozitív hatásuk van az egészségre is, az elektromos rásegítésű kerékpárokkal pedig ellenszélben és emelkedőn is könnyű haladni.

A Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint a közlekedés környezeti terhelése azzal is mérsékelhető, ha a tulajdonos figyel az autó műszaki állapotára, valamint, ha ismeri a környezettudatos vezetési stílus jellemzőit. Megoldás lehet az is, ha többen közlekednek egy autóval, illetve érdemes a közösségi autómegosztó cégektől bérelni járművet, hiszen egy ilyen autó 6-12 saját tulajdonút helyettesít a becslések szerint.

A saját kerékpár és roller mellett reális lehetőség a közösségi bérrollerek használata, amelyek a fővároson kívül az agglomerációban és egyre több településen, köztük Szegeden, Veszprémben, Székesfehérváron, Siófokon is megjelentek már. A közösségi rollerek elterjedésének is köszönhetően a saját tulajdonban lévő rollerek száma is folyamatosan nő, becslések szerint több mint 50 ezer roller van az országban. A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint mikromobilitási eszközökkel jellemzően 5-8 kilométeres utat tesznek meg használóik, elkerülve a forgalmi dugókat, miközben a parkolásért sem kell fizetniük.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +24 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés várható. Több helyen kell záporra, zivatarra számítani, helyenként heves zivatar is kialakulhat. A délnyugati, déli tájakon délután már kisebb eséllyel és számban valószínű csapadékgócok kialakulása. A délnyugati szél zivataroktól függetlenül is megerősödik, de zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati felén 20 és 25, délkeleti felén 26 és 30 fok között alakul. Késő estére 15 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet. Napközben kettős fronthatás okozhat tüneteket sokaknál.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra