Mától kutyáknak is kapható bérlet a tömegközlekedésre

Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új közösségi közlekedési tarifarendszerben. A kutya-országbérlet havonta 1890 forintba fog kerülni.

A kutya-országbérlettel annak érvényességi ideje alatt az egész országban lehet majd a kutyákat szállítani. Emellett a kedvezményes országbérlettel rendelkezők minden további költségtérítés nélkül felszállhatnak kutyával a helyközi közösségi közlekedési járművekre – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében Ovádi Péter. az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos.

„Bízom abban, hogy minél több állattartó fog élni ezzel a lehetőséggel, hiszen embertársaink mellett az állatok szintúgy megérdemlik a biztonságos, kényelmes utazást” – fogalmazott Ovádi. Hozzátette, Magyarországon egyre több az állatbarát munkahely, így a munkavállalók előszeretettel utaznak társállatukkal a munkahelyükre. A kormánybiztos örömét fejezte ki, hogy az utazási tarifákat érintő újításokból a kutya-országbérlet sem maradt ki.

Nagy változás kezdődött a díjszabásban

Mint az a MÁV csütörtöki közleményében olvasható, március elsejétől teljesen új tarifarendszer lépett érvénybe a közösségi közlekedésben. Minden 14 év alatti gyermek és 65 év feletti felnőtt díjmentesen, illetve minden 14 és 25 év közötti utas félárú jegy igénybevételével utazhat. A 25 éven aluliak diákigazolvány nélkül, az életkoruk alapján jogosultak a kedvezményre, azonban kedvezményes bérletet csak magyar nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal lehet használni. Díjmentesen utazhatnak a nagycsaládosok és a tartós betegséggel, fogyatékkal élők is, míg a közalkalmazottak 50 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe.

Szintén újdonság, hogy az ország- és vármegyebérleteket ezentúl a Budapesti Közlekedési Központ (BBK) járatain is elfogadják, illetve fordítva, Budapest-bérlettel is lehet majd utazni a helyközi járatokon a főváros határain belül. Az új tarifarendszerről további részleteket olvashatsz az ujtarifa.hu oldalon.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!