Túlélési technikák, amelyek életet mentenek

Az élet tele van meglepetésekkel, és néha előfordulnak olyan helyzetek is, amikor veszélybe kerül az egészségünk és testi épségünk. Nem árt tehát, ha megismerünk néhány alapvető túlélési technikát, mert ez adott esetben akár az életünket is megmentheti.

A legfontosabb teendő zuhanás közben

Ha például egyszer egy zuhanó liftben találjuk magunkat, a legjobb, amit tehetünk, hogy hanyatt fekszünk, mert a testünkben lévő zsír- és izomszövetek segíthetnek tompítani a földet éréssel járó ütést - tanácsolja a brightside.me összeállítása. Egyik kezünket tegyük a tarkónkra, a másikkal pedig védjük az arcunkat.

Kiút egy lángoló épületből

Hogyan kezelhető a szén-monoxid-mérgezés? Részletek itt.

Tűz esetén jusson eszünkbe, hogy az életünkre leginkább a füst a veszélyes, márpedig az mindig felfelé száll. Éppen ezért ereszkedjünk a földre, és négykézláb vagy kúszva keressük meg a legközelebbi kijáratot, hogy minél kevesebbet lélegezzünk be belőle. Ha van nálunk sál vagy kendő, azt kössük az orrunk és a szánk elé.

Mi a teendő, ha nyílt terepen kap el minket a vihar?
Mi a teendő, ha nyílt terepen kap el minket a vihar? Fotó: Getty Images

Hova bújjunk a vihar elől a szabadban?

Amennyiben nyílt terepen, például egy mezőn ér minket a vihar, és sehol sem találunk fedezéket, akkor guggoljunk vagy térdeljünk le, a fejünket hajtsuk a térdeink közé, és a füleinket takarjuk el a kezünkkel - így védhetjük meg magunkat a legjobban a villámlástól . Ezzel szemben, ha nagyobb fa vagy magas tereptárgy van a közelben, akkor ügyeljünk arra, hogy legalább kétszer olyan távol legyünk tőle, mint amilyen magas. Ha többen vagyunk, szóródjunk szét, semmiképpen se tömörüljünk egy csoportba kis területen.

Így másszunk ki a jég alól

Egy befagyott tavon sétálva vagy korcsolyázva beszakadhat alattunk a jég. Ilyenkor az első és legfontosabb dolog, hogy olyan gyorsan kimásszunk a vízből, ahogyan csak tudunk, így elkerülve a hipotermiát . Ne próbáljuk meg függőlegesen kinyomni magunkat a lékből, hanem vízszintesen, kúszva próbáljunk kikecmeregni, mintha fókák lennénk. Ha sikerült kijutnunk, ne álljunk fel, hanem széttárt kézzel és lábbal feküdjünk, és így próbáljunk tovább csúszni minél távolabb a léktől, mivel így a legkisebb a kockázat, hogy újra beszakad alattunk a jég.

Tűz a konyhában

Ha a konyhában főzés közben kigyullad a serpenyő, semmiképp se próbáljunk meg vizet önteni rá, de még csak ne is mozdítsuk meg. A legjobb, ha lassan, de határozottan megpróbáljuk letakarni egy fedővel, hogy a lángokat elzárjuk az oxigéntől. A fedőt mindig tartsuk a lángok és a testünk között.

Pánik a tömegben

Ha sűrű tömegben vagyunk, és kitör a pánik, elsősorban arra figyeljünk, hogy ne essünk el és ne kerüljünk földre. Karjainkat behajlítva, könyökkel kifelé emeljük a felsőtestünk elé, mint egy bokszoló - így nyerhetünk magunknak egy kevés extra teret, és közben a belső szerveinket is védjük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!