Többszáz család veszítette el idén az otthonát – a tűzvédelem már háromezer forintból megoldható

Riasztó statisztikát adtak közre a katasztrófavédők, pedig egy egyszerű eszköz sok magyar életét mentette volna meg.

Október első napjáig 77 ember halt meg lakástűzben és 473-an megsérültekAz év első kilenc hónapjában 4739 lakóépület gyulladt ki, 561 otthon vált lakhatatlanná, ami miatt 1860 embernek kellett elhagynia otthonát. Leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, sütés-főzés, avar- vagy szemétégetés miatt csaptak fel a lángok. 

A szomorú statisztika bemutatása után arra kér mindenkit az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, hogy lehetőleg szerezzen be egy füstérzékelőt. Ezek a készülékek ugyanis életeket és anyagi javakat mentenek meg azzal, hogy a tüzet már annak keletkezésekor hangos sípolással jelzik. 

Hatalmas lángokkal ég egy panel lakás.
Pillanatok alatt elterjedhet a tűz egy lakásban. Fotó: Getty Images

A füst - és szénmonoxid érzékelő életeket menthet

Minél hamarabb észleljük a tüzet, annál nagyobb eséllyel lehet azt eloltani, vagy a házból épségben kimenekülni és értesíteni a tűzoltókat. A lakástüzek mielőbbi észlelése érdekében tanácsos a konyha, a hálószoba és a nappali mennyezetére füstérzékelőt szerelni. Olyan füstérzékelők is beszerezhetőek már, amelyek füst esetén nemcsak hangosan sípolnak, hanem figyelmeztető jelzést is küldenek a mobiltelefonunkra. 

A riasztó statisztikához hozzátartozik, hogy október elsejéig 78 ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést, 5 ember pedig meghalt a mérgező gáz miatt. Akkor keletkezik szén-monoxid, ha zárt térben nyílt láng ég és nem megfelelő a levegőutánpótlás. Az ilyen helyiségekben állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni, nem elegendő időnként szellőztetni. Érdemes minden nyílt lánggal működő fűtő-, főző- és vízmelegítő eszköz közelébe szén-monoxid érzékelőt helyezni. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.