Legyőztél egy vírusfertőzést? Most jöhet a neheze

A súlyos vírusfertőzések jelentősen megnövelik a neurodegeneratív betegségek, például az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór kockázatát – állítja egy nagyjából félmillió beteg orvosi feljegyzéseit vizsgáló tanulmány.

A súlyos vírusfertőzések és a neurodegeneratív betegségek közötti kapcsolatot feltáró összefüggésre derült fény. Az amerikai National Institute on Aging kutatói szerint ugyanis azoknál, akik vírusos agyvelőgyulladást szenvednek el, 31-szer nagyobb eséllyel alakul ki Alzheimer-kór számol be egy friss kutatás eredményeiről a ScienceAlert.

vírus, víruskutatás, pipetta
A vírusok többre képesek, mint gondoltuk. Fotó: Getty Images

Az oltás csökkentheti a kockázatot 

A kórtörténetek vizsgálatakor az is kiderült, hogy akik egy influenza szövődményeként tüdőgyulladást kaptak és emiatt kórházi kezelésre szorultak, azok között a demencia, a Parkonson-kór és az ALS kockázata is megnövekedett. Emellett a különféle bélfertőzések, a vírusos eredetű agyhártyagyulladás és az övsömörért felelős varicella-zoster vírus is hozzájárultak különböző neurodegeneratív betegségek kialakulásához. Mindezen összefüggések vizsgálatakor fény derült arra is, hogy ezeknek a fertőzéseknek a agyra gyakorolt hatása akár másfél évtizeden keresztül fennmaradhat. Ami pedig a legriasztóbb konklúzió, hogy az említett vírusok mintegy 80 százaléka képes átjutni a vér-agy gáton, így tehát képes közvetlen hatást gyakorolni az agyra.

„Bár a vakcinák nem előzik meg a megbetegedést, nagy százalékban csökkentik a kórházi kezelések számát. Ezt figyelembe véve tehát a védőoltás csökkentheti a neurodegeneratív betegségek kialakulásának kockázatát– hangsúlyozzák a kutatók.

A legtöbben úgy gondolják, a Parkinson-kór csak az idősek betegsége. Egyik olvasónk azonban mindössze 37 éves korában kezdte észlelni magán a tüneteket. Orvos szakértőnk válaszolt a kérdésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!