Veszélyes vírus pusztít az egyik megyében – egyes állatok többsége odaveszhet

A mezeinyúl-állomány 80-90 százaléka elpusztulhat a myxoma vírus miatt Békés vármegyében. A vakcinázás nem hatékony a betegség ellen, hosszú távon az aktív immunitás hozhatja el a megoldást – közölte Boros Ferenc, az Országos Magyar Vadászkamara Békés Vármegyei Területi Szervezetének főtitkára.

A myxomatózis nyár végén jelent meg Magyarországon, egészen pontosan Sopron környékén. A fertőzés Ausztriából, Burgenlandból terjedt át, ahol tavasszal igazolták a jelenlétét. A vírus nem újkeletű, az 1990-es években Angliában, majd 2018-ban Spanyolországban bukkant fel, 2024-ben pedig az észak-német tartományokból terjedt keletre. Magyarországon már Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád, Békés vármegyében is jelen van.

A tájékoztatás szerint Békés megyében is jellemzően szigetszerű a betegség megjelenése. Egy békésszentandrási vadászaton például 1527 elejtett egyedből egy sem volt fertőzött, míg Dévaványán az 1080 mezei nyúl 80 százaléka mutatta a tüneteket – közölte a fővadász.

nyúl üregben
A mezeinyúl-állomány 80-90 százaléka elpusztulhat a myxoma vírus miatt Békés vármegyében. Fotó (illusztráció): Getty Images

Ezek a myxomatózis árulkodó jelei

A myxomatózist jellemzően szúnyogok és más vérszívó rovarok terjesztik. Legszembetűnőbb tünetei a gócos elváltozások a fejen és a végtagokon, valamint a szem és az orr körül. Jellemző továbbá a kötőhártya-gyulladás, továbbá az ivarszerv és a végbélnyílás ödémás kitüremkedése. A betegség emberekre nem veszélyes – hangsúlyozta a szakember.

A vakcinázás nem megoldás

A szakemberek szerint nincs elég hatékony oltószer a betegség ellen, az immunitás pedig mindössze körülbelül 6 hónapig tartható fenn, így a vakcinázás nem megoldás. Az előző években ráadásul – főként az Alföldet érintő nagyfokú aszály miatt – kevés volt a vitamindús zöld növényzet, emiatt legyengült a nyulak immunrendszere. A mezei nyúlpopuláció létszáma pedig egyébként is hullámzó: most éppen csúcson van, és ilyenkor jellemzően a betegségek is jobban hatnak az állományra.

A járvány megfékezésére a megfelelő, lédús takarmány kijuttatása jelenthet megoldást, továbbá az a gyakorlat, amelyet jelenleg is követnek a vadásztársaságok: szétszórtan tartani az állományt, hogy ne tudják átfertőzni egymást.

Orvosszakértők szerint azonban hosszú távon – ahogyan korábban például a vérzéses májgyulladásnál is – az aktív immunizálás hozza el a megoldást. A vírus ugyanis idővel gyengül és a halálozási ráta is csökken, a nyulak pedig kevésbé lesznek fogékonyak rá. Boros Ferenc szerint ehhez 5-7 évre van szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.