Gyermekkori elhízás: a rákkockázatot is súlyosbítja

Jelentősen rosszabb azon gyermekek prognózisa rákbetegség esetén, akik a diagnózis idején elhízással küzdenek – derült ki egy frissen megjelent tanulmányból.

Kanadai kutatók több mint 11 ezer rákbeteg gyermek egészségügyi adatait elemezték ki a 2001 és 2020 közötti időszakból. Arra keresték a választ, hogy a gyermekkori elhízás kihatással lehet-e a betegek túlélési esélyeire rizikófaktorként – írja közleményében a Wiley, a kutatás eredményeit közlő CANCER tudományos folyóirat kiadója. A vizsgált fiatalok mintegy 10 százaléka küzdött diagnózisa időpontjában jelentős súlyfelesleggel.

Az elemzés kimutatta, hogy a normál súlyú betegekhez képest az elhízással küzdő gyermekek körében mind az ötéves, mind az általános túlélési arány alacsonyabbnak bizonyult. Egyéb befolyásoló tényezőket is számításba véve a kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy az elhízás 16 százalékkal fokozta a relapszus és 29 százalékkal a betegek halálának veszélyét. Különösen jelentős volt a negatív hatás a limfoblasztos leukémiával vagy agytumorral diagnosztizált betegeknél.

„Tanulmányunk az elhízás negatív hatására világít rá a gyermekkori rákos megbetegedések minden típusa vonatkozásában” – összegezte az eredményeket Thai Hoa Tran, a montreáli Szent Jusztina Egyetemi Kórház kutatója, a tanulmány utolsó szerzője. Hozzátette, felfedezésük ezen kívül tovább erősíti, hogy égető szükség van a gyermekkori elhízás járványa megfékezésére, hiszen annak jelentős egészségügyi következményei lehetnek.

Borítókép: Getty Images

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +3 °C
Minimum: -1 °C

Borult lesz az ég. Északnyugat felől lassan tovább csökken a csapadékhajlam, a délkeleti tájakon jellemzően eső várható, másutt az esőt havas eső, havazás válthatja, a legtöbb hó a Dél-Dunántúlon valószínű. A Dunántúlon megélénkül, főleg az északi részein megerősödik az északi szél, kora estétől már északkeleten is lehetnek erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 6 fok között várható. Kettős fronthatás várható.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra