Nagy baj lehet a gyermekkori nassolásokból

A változatos, tápanyagokban gazdag táplálkozás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Az egészséges és mértékletes étkezés viszont legalább ennyire fontos. Ennek alapjait pedig már gyerekként hasznos lenne elsajátítani, a fiatalkori elhízást ugyanis felnőttként már jóval nehezebb kiküszöbölni, ráadásul a súlytöbblet mellett számos egyéb káros hatása lehet a helytelen táplálkozási szokásoknak. Szakértővel beszélgettünk.

Természetes, hogy szülőként a legjobbat szeretnénk nyújtani gyermekünknek – ennek azonban semmiképpen sem az a legjobb módja, ha elhalmozzuk őt cukros péksüteményekkel, gumicukorral és egyéb ilyen nyalánkságokkal. Sokan talán nem is tudják, hogy a legtöbb, amit gyermekünk hosszú távú egészségéért megtehetünk, az az, hogy jó példát mutatunk a táplálkozás terén, és igyekszünk helyes étkezési szokásokat tanítani neki.

Dolgok, amiket ki kellene húzni a gyerekek étlapjáról

„Alapvetően törekedni kellene arra, hogy minél kevesebb cukros, feldolgozott péksüteményt, chipset, gumicukrot adjunk a gyerekeknek. A gyorséttermi ételek megismerését is érdemes minél későbbre halasztani, nem pedig jutalomként kínálni. Fontos lenne az is, hogy ne szoktassuk rá gyermekeinket az üdítőital-fogyasztásra. A 100 százalékos gyümölcslevekkel ugyan színesíthetjük a folyadékfogyasztást, de a kicsiknél is elsődlegesen vízzel pótoljuk a folyadékot. Figyeljünk oda továbbá, hogy a kisgyermekeknek csak és kizárólag koffeinmentes teát és kávét szolgáljunk fel” – mondta el a HáziPatika.com-nak Bakonyi Melinda, a Czeizel Intézet dietetikusa.

A szakember rámutatott ugyanakkor arra is, hogy bizonyos, alapvetően egészségesnek tartott ételeket kisgyermekeknek még nem célszerű adni. A teljes kiőrlésű lisztből készült termékeket például 1,5-2 éves kortól már kínálhatjuk a kicsiknek, de naponta maximum egy étkezésre. Édesítőszereket viszont 3 éves korig egyáltalán nem javasolt alkalmazni, és utána is kerülendő, így a cukormentes italok és édességek nem nevezhetők jó alternatívának.

gyerekek, család, étkezési szokások, elhízás, túlsúly
Különösen fontos, hogy jó példát mutassunk gyermekünknek – a táplálkozás terén is. Fotó: Getty Images

Sokat kockáztatunk a helytelen táplálással

A fenti tanácsokat a szakértő szerint azért lenne fontos betartani, mert a helytelen gyermekkori táplálkozásnak hosszú távon számos káros következménye lehet. Egyebek mellett elhízás, cukorbetegség, metabolikus szindróma, vagy akár valamilyen szív- és érrendszeri betegség is kialakulhat.

„Már csak a reggelizés elhagyása is komoly kockázatot mutat az elhízásra. Azok a gyermekek ugyanis, akik rendszeresen kihagyják a nap első étkezését, nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak vagy elhízottak felnőtt korukra” – mutatott rá a dietetikus, hozzátéve, hogy a gyermekkorban „megalapozott” túlsúlyt és elhízást felnőttkorban igen nehéz leküzdeni. A súlyproblémákhoz ráadásul gyakran lelki problémák is társulnak, mint például szorongás és depresszió.

Sokan nem gondolnak rá, de valós kockázatot jelent az alultápláltság is, főként az egyes tápanyagokat kizáró táplálkozási minták esetén. Attól még, hogy valaki súlyfelesleggel küzd, még lehet alultáplált, főleg, ha valaki szélsőséges diétába kezd testsúlycsökkentés érdekében (fogyókúra már gyerekkorban is megfigyelhető esetenként). Ez a kifejezés ugyanis nem a soványság szinonimája, inkább arra utal, hogy a szervezetünk nem jut hozzá minden számára fontos tápanyaghoz. Az egészségtelen és egyoldalú táplálkozás gyakori következményei a különféle hiánybetegségek, amelyek számos szempontból hátráltathatják az egészséges növekedést – egyebek mellett a csontok fejlődése és a nemi érés tekintetében is hatalmas problémát okozhatnak hosszú távon.

Válogat, alig eszik a gyerekem. Mit tegyek?
Az újdonsült anyukák gyakran hallhatják, hogy ha a baba rendesen eszik és alszik, akkor biztosan nincs semmi baja. Később, 1,5-3 éves korban azonban a legtöbb gyerek életében elindul egy „válogatós korszak”, amelynek kezelése a kisgyerekes szülői lét egyik legnagyobb kihívása. Szakembert kérdeztünk a jelenség okairól, következményeiről és megoldási lehetőségeiről.

Mikor ajánlott dietetikushoz fordulni?

Arra a kérdésre, hogy mikor érdemes táplálkozási szakértőhöz fordulni gyermekünkkel, Bakonyi Melinda szerint igen egyszerű a válasz: minden olyan esetben, amikor már úgy érezzük, hogy egyedül nem tudunk boldogulni. Ide sorolható tehát az is, amikor már éjt nappallá téve böngésszük az internetet, az egészségesebb tápláláshoz vagy a gyermekkori elhízás visszafordításához kapcsolódó tippek és trükkök után kutatva. A dietetikus mindenkit óva int attól, hogy szülői fórumokon és közösségimédia-csoportokban tájékozódjon arról, mi a legjobb gyermeke egészsége szempontjából, hiszen megszámlálhatatlanul sok téves és káros információ kering a köztudatban. „Inkább menjünk biztosra egy szakember segítségével, aki majd látja és megismeri a gyermek egyéniségét, egészségi állapotát, pszichéjét.”

A szakértő szerint ugyanakkor előfordulhatnak olyan esetek, amelyek egyértelműen azt sugallják, hogy ajánlott dietetikus segítségét kérni a gyermek táplálkozásának rendezéséhez. Ilyen intő jel például, ha gyermekünk

  • számottevően gyakrabban betegszik meg, mint korábban;
  • nem tud teljesíteni a testnevelésórán;
  • nehezen koncentrál a tanórákon.

„A szülők akkor is konzultáljanak egy dietetikussal, ha a gyermekük túlzottan válogat, egyes élelmiszereket – például húst – egyáltalán nem is eszik. De ha azt szeretnénk, hogy a gyermekünk kicsit fogyjon, vagy éppen ellenkezőleg, jó lenne, ha picit gyarapodna a testsúlya, szintén elengedhetetlen a dietetikusi együttműködés” – sorolta a szakember.

Kiemelte továbbá, hogy a fogyókúra gyermekkorban rendkívül nagy odafigyelést igényel, szakember segítsége nélkül tilos belekezdeni. Sőt, gyermekek esetében jobb lenne fogyókúra helyett inkább életmód-változtatásról beszélni, hiszen az is fontos cél, hogy elkerüljük, hogy a gyermeknek egészségtelen kapcsolata alakuljon ki az evéssel, étkezéssel – magyarázta.

Végezetül a dietetikus rámutatott arra is, hogy a kiskori/fiatalkori túlsúlyt vagy elhízást azért is érdemes komolyan venni, mert amíg a gyerekek fejlődésben vannak, addig még viszonylag könnyen leadják a súlytöbbletet egy kis extra testmozgással, valamint az egészségesebb ételekre való áttéréssel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!